YouVersion Logo
Search Icon

5Mózes 3

3
Izráel legyőzi Básán királyát
1Azután megfordultunk, és Básán felé vonultunk. Óg, Básán királya kivonult ellenünk egész népével együtt Edreibe, hogy megütközzék velünk.#4Móz 21,33–35 2Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. 3Kezünkbe is adta Istenünk, az Úr Ógot, Básán királyát egész népével együtt, és úgy megvertük, hogy senki sem tudott megmenekülni. 4Abban az időben elfoglaltuk valamennyi városát, nem volt olyan város, amelyet el ne vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argób egész vidékét, Óg országát Básánban. 5Ezek a városok mind magas kőfallal voltak megerősítve, kapukkal, zárakkal, és rajtuk kívül még volt igen sok meg nem erősített város is. 6Mindenestül kiirtottuk ezeket úgy, ahogyan elbántunk Szíhónnal, Hesbón királyával: kiirtottuk minden városban a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket.#5Móz 2,34–35; 20,13–18 7De az összes állatot, meg ami a városokban prédára került, zsákmányként megtartottuk magunknak.
8Így vettük el abban az időben az emóriak két királyának a kezéből azt a földet, amely a Jordánon túl van, az Arnón-pataktól a Hermón-hegységig. 9A szidóniak a Hermónt Szirjónnak nevezik, az emóriak pedig Szenírnek nevezik. 10Elfoglaltunk minden várost a fennsíkon, az egész Gileádot, az egész Básánt Szalkáig és Edreiig, Óg királyságának a városait Básánban. 11Csak Óg, Básán királya maradt meg a refáiak utódai közül. Nyugvóhelye bazaltkő nyugvóhely: ott van az ammóni Rabbában, kilenc könyök hosszú és négy könyök széles, a közönséges könyök szerint mérve.
12Abban az időben vettük birtokba ezt az országot. Az Arnón-pataknál fekvő Aróértől fogva Gileád hegyvidékének a felét városaival együtt a rúbenieknek és a gádiaknak adtam.#4Móz 32,41; Bír 10,3–4 13Gileád többi részét és az egész Básánt, Óg országát Argób egész vidékével együtt a Manassé törzse felének adtam. Az egész Básánt a refáiak földjének hívják. 14Manassé fia, Jáir kapta Argób egész vidékét a gesúri és maakái határig. Ezért nevezik azt, vagyis Básánt, az ő nevéről Jáir sátorfalvainak még ma is. 15Mákírnak pedig Gileádot adtam.#4Móz 32,40 16A rúbenieknek és a gádiaknak adtam Gileádból az Arnón-patakig terjedő területet, ahol a patak közepe a határ, továbbá a Jabbók-patakig terjedő területet az ammóni határig, 17meg a Jordánnal határos síkságot a Kinneret-tótól a síkság tengeréig, azaz a Sós-tengerig, a Piszgá-hegy lábánál keleten.
18Abban az időben ezt parancsoltam nektek: Istenetek, az Úr ezt a földet már nektek adta birtokul. De összes harcosotok keljen át fegyverestül testvéreiteknek, Izráel fiainak az élén.#4Móz 32,20–27; Józs 1,12–15 19Csak az asszonyok és gyermekek maradjanak városaitokban, amelyeket nektek adtam, meg a jószág, mert tudom, hogy sok jószágotok van. 20Addig legyen így, amíg az Úr nyugalmat nem ad testvéreiteknek, ugyanúgy mint tinektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nekik a Jordánon túl. Akkor térjen vissza mindenki a maga birtokára, amelyet nektek adtam.
21Józsuénak pedig meghagytam abban az időben: Saját szemeddel láttad mindazt, amit Istenetek, az Úr tett azzal a két királlyal. Így bánik el az Úr mindazokkal az országokkal, amelyekbe te bevonulsz. 22Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az Úr maga harcol értetek!#5Móz 1,29–30
Mózes nem mehet be az ígéret földjére
23Abban az időben így könyörögtem az Úrhoz:#4Móz 27,12–14; 5Móz 32,48–52 24Én Uram, Uram! Te már elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és erős kezedet. Mert van-e olyan Isten a mennyben és a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te?#Zsolt 89,7–9 25Hadd menjek át, és hadd lássam meg azt a jó földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és a Libánont! 26De az Úr megharagudott rám miattatok, nem hallgatott rám, hanem azt mondta nekem az Úr: Elég, ne beszélj hozzám többet erről a dologról! 27Menj föl a Piszgá csúcsára, tekints szét nyugatra és északra, délre és keletre, nézz körül saját szemeddel, mert te nem kelhetsz át a Jordánon. 28Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és ő osztja majd fel az országot, amelyet látsz. 29Ezért ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben.

Currently Selected:

5Mózes 3: HUNB

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in