Az apostolok cselekedetei 26
26
Pál védőbeszéde Agrippa király előtt
1Agrippa ekkor Pálhoz fordult: „Megengedjük, hogy most elmondd, mivel védekezel.”
Pál ekkor kinyújtotta a karját, és belekezdett védőbeszédébe: 2„Agrippa király, szerencsésnek tartom magam, amiért ma előtted védekezhetek. Válaszolni fogok azokra, amikkel a zsidók vezetői vádolnak. 3Tudom, hogy te jól ismered a zsidó szokásokat, és a vitás kérdéseket, ezért kérlek, hallgass meg türelemmel!
4Minden zsidó tudja, hogyan éltem gyermekkoromtól fogva a saját városomban és Jeruzsálemben. 5Régóta ismernek, ezért ha akarják, tanúsíthatják, hogy én a zsidó vallás legszigorúbb irányzatának voltam a tagja. A farizeusok közé tartoztam. 6Most is azért állok itt, és azért vádolnak engem, mert hiszek abban, amit Isten ígért őseinknek, és várom annak beteljesülését. 7Ugyanezt reméli népünk tizenkét törzse is. Éjjel-nappal buzgón szolgálják Istent, hogy elérjék az ígéretek beteljesülését. Éppen e miatt a reménység miatt vádolnak engem a zsidók, ó, király, mint egy bűnözőt! 8Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten feltámasztja a halottakat?
9Amikor még farizeus voltam, azt gondoltam, hogy minden tőlem telhetőt el kell követnem a názáreti Jézus ellen. 10Jeruzsálemben valóban sok mindent tettem is a Jézusban hívő zsidók ellen. A főpapoktól engedélyt kaptam, hogy közülük sokakat börtönbe vessek, és arra szavaztam, hogy ítéljék halálra őket. 11A zsinagógákban is gyakran megbüntettem a hívőket, és próbáltam őket arra kényszeríteni, hogy tagadják meg#26:11 tagadják meg Szó szerint: „szidalmazzák, gyalázzák vagy átkozzák” Jézust, amit a hívők sohasem tennének meg. Jézust. Annyira telve voltam irántuk való féktelen gyűlölettel, hogy még más városokban is üldöztem őket.”
12„Egy ilyen alkalommal éppen úton voltam Damaszkusz felé, ahová a jeruzsálemi főpapok küldtek. 13Egyszer úgy déltájban az égből a napnál is fényesebb világosság ragyogott rám, és körülvett engem meg a kísérőimet.
14Mindannyian leestünk a földre, én pedig hallottam, hogy valaki így szólt hozzám héber nyelven: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked a saját lelkiismereted ellen harcolni!«
15Ekkor én megkérdeztem: »Ki vagy te, Uram?«
Az Úr így válaszolt: »Jézus vagyok — az, akit üldözöl. 16De most állj fel! Azért jelentem meg neked, mert kiválasztottalak, hogy a szolgám legyél. Azt akarom, hogy tanúskodj az emberek előtt arról, amit ma láttál, és amit majd ezután mutatok neked. 17Megvédelek téged a zsidóktól és a többi néptől is, akikhez küldelek.
18Azért küldelek hozzájuk, hogy nyisd meg a szemüket, jöjjenek ki a sötétségből a világosságra, hogy a Sátán hatalma alól kiszabaduljanak és Istenhez forduljanak, megkapják bűneikre a bocsánatot, s hogy elnyerjék a helyüket és örökségüket azok között, akik a bennem való hitük által Isten szent népévé lettek.«”
19„Így hát, Agrippa király, engedelmeskedtem a mennyei látomásnak, 20és először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, egész Júdeában, majd a zsidóságon kívüli népeknek is hirdettem, hogy változtassák meg a gondolkodásukat, és térjenek vissza Istenhez. Biztattam őket, hogy éljenek úgy, hogy a tetteik bizonyítsák a szívük megváltozását. 21Ezért tartóztattak le engem a zsidók, amikor a Templomban voltam, és ezért akartak megölni. 22Isten azonban mind a mai napig megsegített. Ezért állok itt ma is előttetek, és tanúskodom ezekről a dolgokról mindenkinek, egyszerű embereknek és hatalmasoknak egyaránt. Csak ugyanazt mondom, amit már Mózes és a próféták is előre megmondtak: 23hogy a Messiásnak szenvednie kell, de ő lesz az első, aki feltámad a halottak közül, és hogy ő hozza majd el a világosságot a saját népének és a többi nemzetnek egyaránt.”
24Miközben Pál így védekezett, Fesztusz hangosan közbekiáltott: „Elment az eszed, Pál! A sok tanulás megzavarta az elmédet.”
25„Nem vagyok őrült, tisztelt Fesztusz, hiszen amit mondok, igaz, és mindezt komolyan gondolom — válaszolta Pál. — 26Agrippa király tudja, miről van szó, előtte nyíltan beszélhetek. Biztos vagyok benne, hogy ő mindezt jól ismeri, hiszen ezek a dolgok nem titokban történtek. 27Agrippa király, hiszel-e a próféták írásainak? Tudom, hogy hiszel!”
28Ekkor Agrippa ezt mondta Pálnak: „Azt gondolod, hogy ilyen könnyen meg tudsz győzni, hogy én is Krisztus követője legyek?”
29Pál így felelt: „Nem az számít, hogy könnyen vagy nehezen, de arra kérem Istent, hogy te is, Agrippa király, meg mind a többiek is, akik ma hallgattok engem, legyetek hozzám hasonlóak — e láncokat leszámítva.”
30Ekkor Agrippa király, Fesztusz, a helytartó, Bereniké és a többiek is mind felálltak, és kimentek a teremből. 31Közben beszélgettek egymás között: „Ez a férfi semmi olyat nem tett, amivel halálbüntetést vagy börtönt érdemelne.” 32Agrippa ezt mondta Fesztusznak: „Akár szabadon is engedhetnénk ezt a Pált, ha nem mondta volna, hogy a császár elé akar állni.”
Currently Selected:
Az apostolok cselekedetei 26: EFO
Highlight
Share
Copy
Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in
Bible League International

: