YouVersion Logo
Search Icon

Dániel próféta könyve 12

12
A végső idők és a feltámadás
1Abban az időben felkel, és harcba indul Mikaél,#12:1 Mikaél Lásd Dán 10:13 és 12:1. a nagy fejedelem, aki néped védelmezője. Akkor olyan nagy nyomorúság és szorongattatás lesz, amilyen korábban még soha nem volt, amióta nemzetek vannak a földön. De akkor megszabadul néped: mindazok megmenekülnek, akiknek neve föl van jegyezve a könyvben. 2Sokan azok közül, akik korábban meghaltak és eltemették őket, feltámadnak a halálból#12:2 Sokan… halálból Szó szerint: „Sokan, akik a föld porában alszanak, felébrednek.”: közülük egyesek az örök életre mennek, mások pedig az örök szégyenre és utálatra. 3Akkor a bölcs tanítók fényleni fognak, mint a nappali égbolt. Ezek sokakat#12:3 sokakat Ez a kifejezés valószínűleg Isten népére vonatkozik. elvezettek az igazságosságra, ezért örökké ragyogni fognak, mint a csillagok.#12:3 Ez a vers visszhangozza Ézs 52:13 és 53:11 szavait, ahol az Örökkévaló Szenvedő Szolgája áldozatul adja magát „sokakért” — vagyis Isten népéért —, és ezzel igazságossá teszi őket. A jelen versben szereplő bölcs tanítók ehhez hasonlóan szintén igazságosságra vezetnek sokakat.
A látomás lepecsételése
4Te pedig, Dániel, ezt a kijelentést zárd be egy edénybe, és pecsételd le, mint ahogyan a könyvtekercset szokták,#12:4 mint… szokták Abban az időben a szerződéseket tekercsre írták, majd egy cserépedénybe helyezték, amelyet ezután lezártak és lepecsételtek. Ameddig a pecsét ép maradt, az irat hitelessége is biztos volt. hogy egészen a végső időkig zárva maradjon! Sokan fogják majd keresni a nyitját, és növekedni fog a tudás.”
5Akkor én, Dániel, észrevettem két másik személyt is: az egyik a folyó innenső, a másik a túlsó partján állt. 6Egyikük megkérdezte a lenvászonba öltözött férfitól, aki a folyóvíz fölött állt: „Mikor fognak beteljesedni ezek a csodálatos dolgok?”
7Ekkor a lenvászonba öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, mindkét kezét az égre emelte, és megesküdött az örökké élő Istenre, hogy egy időszak, két időszak és egy fél időszak múlva, amikor véget ér annak hatalma, aki a szent nép erejét megrontja, mindezek be fognak teljesedni.
8Hallottam ugyan, amit mondott, de nem értettem, mit jelent, ezért megkérdeztem tőle: „Uram, mi lesz ezeknek a dolgoknak a végső kimenetele?”
9Ő azonban így válaszolt: „Ne aggódj, Dániel, te csak menj tovább békességben az utadon! Ez a kijelentés — lezárva és lepecsételve — megmarad egészen az utolsó időkig. 10Sokan meg fognak tisztulni, fehérek lesznek, és próbára teszik őket. A gonoszok azonban továbbra is gonoszul cselekednek. A gonoszok közül senki sem fogja érteni ezt a látomást, de a bölcsek majd megértik.
11Attól kezdve, hogy a naponkénti égőáldozatot megszüntetik, és felállítják a pusztító erejű utálatos bálványt, 1 290 nap telik el. 12Boldogok, akik hűségesen és állhatatosan kitartanak, és megérik az 1 335 nap elteltét!
13Te pedig, Dániel, menj tovább békességben az utadon! Elpihensz majd, azután fölkelsz a napok végén, és megkapod kijelölt örökségedet.”

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in