Eszter 8
8
A zsidók szabadulása
1Azon a napon Ahasvérós király Eszter királynénak adta Hámánnak, a zsidók ellenségének a házát. Mordokaj pedig bemehetett a király elé, mert Eszter megmondta, hogy az ő hozzátartozója.#Eszt 2,7 2A király lehúzta pecsétgyűrűjét, amelyet Hámántól elvett, és odaadta Mordokajnak. Eszter pedig Mordokajt Hámán házának a felügyelőjévé tette.#Eszt 3,10
3Azután ismét beszélt Eszter a királlyal, lába elé borult, és sírva kért kegyelmet tőle, hogy hiúsítsa meg az agági Hámán gonosz tervét, amelyet a zsidók ellen kigondolt.#Eszt 3,6 4A király kinyújtotta Eszter felé az aranypálcát. Eszter fölkelt, megállt a király előtt,#Eszt 4,11 5és ezt mondta: Ha jónak látja a király, ha jóindulattal van irántam, ha helyesnek tartja a király, és kedves vagyok neki, adjon ki egy iratot, hogy vonják vissza az agági Hámánnak, Hammedátá fiának a tervét tartalmazó leveleket, amelyeket azért írt, hogy valamennyi királyi tartományból kipusztítsák a zsidókat.#Eszt 3,9–15 6Mert hogyan tudnám elnézni azt a veszedelmet, amely népemre vár, és hogyan tudnám elnézni rokonaim pusztulását?
7Ahasvérós király így felelt Eszter királynénak és a zsidó Mordokajnak: Hámán házát már Eszternek adtam, őt pedig felakasztották, mert kezet emelt a zsidókra. 8Ti meg írjatok a király nevében, amit a zsidók érdekében jónak láttok, és pecsételjétek le a király gyűrűjével. Mert az az irat, amelyet a király nevében írtak, és a király gyűrűjével pecsételtek le, visszavonhatatlan.#Eszt 1,19
9Hívatták tehát a királyi írnokokat abban az időben, a harmadik hónap, vagyis Sziván hónap huszonharmadikán, és mindent Mordokaj parancsa szerint írtak meg a zsidóknak, a kormányzóknak, helytartóknak és a tartományok vezetőinek Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartományba, minden egyes tartománynak a saját írásmódja szerint, és minden egyes népnek a maga nyelvén; a zsidóknak is a maguk írásával és a maguk nyelvén. 10Ahasvérós király nevében írták, és a király gyűrűjével pecsételték le. Lovas futárokkal, akik a királyi ménes postalovain vágtattak, leveleket küldtek, 11amelyekben megengedte a király, hogy az egyes városokban lakó zsidók összegyűljenek életük védelmére, sőt hogy elpusztíthassák, legyilkolhassák és megsemmisíthessék a népeknek és tartományoknak velük szemben ellenséges erőit a gyermekekkel és asszonyokkal együtt, vagyonukat pedig zsákmányként elvehessék. 12Ahasvérós király minden tartományában ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónapnak, vagyis Adár hónapnak tizenharmadikán 13az irat szövegét törvényként adták ki minden egyes tartománynak, közölve minden néppel, hogy legyenek készen a zsidók azon a napon, és álljanak bosszút ellenségeiken. 14A futárok királyi postalovakra ülve lázas sietséggel indultak útnak a király parancsával; Súsán várában pedig kihirdették a törvényt.
15Ezután Mordokaj eltávozott a királytól kék bíborból és fehér vászonból szőtt királyi öltözetben, nagy aranykoszorúval, és finom vászonból meg piros bíborból szőtt palástban. Súsán városa pedig ujjongva örvendezett.#Eszt 6,11 16A többi zsidókra is felvirradt az öröm, vidámság és megbecsülés napja. 17Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak, és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés.
Jelenleg kiválasztva:
Eszter 8: HUNB
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

: