Bírák 7:16-25

Bírák 7:16-25 HUNB

A háromszáz embert három csapatra osztotta, mindenkinek a kezébe egy-egy kürtöt adott, meg egy üres cserépfazekat és egy fáklyát a fazékba. Majd ezt mondta nekik: Rám figyeljetek, és aszerint cselekedjetek; amikor én elérem a tábor szélét, ugyanazt tegyétek, amit én teszek! Ha megfújom a kürtöt én, meg a velem levők mind, akkor ti is fújjátok meg a kürtöt az egész tábor körül, és kiáltsátok: Az ÚRért és Gedeonért! Amikor Gedeon és száz embere a tábor széléhez érkezett a középső őrségváltás elején – mert éppen akkor állították fel az őröket –, megfújták a kürtöket, és összetörték a kezükben levő cserépfazekakat. Ekkor belefújt a kürtbe mind a három csapat, és összetörték a cserépfazekakat; bal kezükben fogták a fáklyákat jobb kezükben pedig a kürtök voltak, amelyekkel kürtöltek, és kiáltoztak: Fegyverre, az ÚRért és Gedeonért! Mindenki megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor viszont futásnak eredt, ordítozva menekültek. Mert amikor megfújták a háromszáz kürtöt, az ÚR egymás ellen fordította az emberek fegyvereit az egész táborban. Menekült a tábor egészen Bét-Sittáig, Cerérá felé, az ábél-mehólái partig, Tabbat fölött. Ekkor fegyverbe szólították az izráelieket Naftáliból, Ásérból és egész Manasséból, és üldözőbe vették Midjánt. Gedeon követeket küldött Efraim egész hegyvidékére ezzel az üzenettel: Jöjjetek le Midján elé, és foglaljátok el a vízhez, a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Fegyverbe szólították az efraimiakat mind, és elfoglalták a vízhez, a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Elfogták Midján két vezérét, Órébet és Zeébet is, és megölték Órébet az Óréb szikláján, Zeébet pedig a zeébi présháznál ölték meg. Azután üldözték Midjánt; Óréb és Zeéb fejét pedig elvitték Gedeonhoz a Jordánon túlra.