Márk 8

8
Négyezer ember megvendégelése
(Mt 15,32–39)
1Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy volt a sokaság és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: 2„Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; 3ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.” 4Tanítványai így feleltek: „Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?” 5Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Ők ezt válaszolták: „Hét.” 6Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. 7Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. 8Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, 9pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, 10és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.
A farizeusok jelt kívánnak
(Mt 16,1–12; Lk 11,16.29; 12,1; Mt 12,38–39)
11Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt. 12Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: „Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.” 13Ezzel otthagyta őket, és ismét hajóba szállva elment a túlsó partra.
14De elfelejtettek kenyeret vinni, és mindössze egy kenyér volt velük a hajóban. 15Jézus figyelmeztette őket, és így szólt: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!” 16Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük. 17Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok? 18Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek?#Jer 5,21; Ez 12,2 19Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?” Így feleltek: „Tizenkettőt.” 20„És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?” Ezt mondták: „Hetet.” 21Erre Jézus újra megkérdezte: „Még mindig nem értitek?”
A bétsaidai vak meggyógyítása
22Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. 23Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” 24Az felnézett, és így szólt: „Úgy látom az embereket, mintha fákat látnék, amint járkálnak.” 25Aztán Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. 26Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: „Még a faluba se menj be!”
Péter vallástétele
(Mt 16,13–20; Lk 9,18–21)
27Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: „Kinek mondanak engem az emberek?” 28Ők így feleltek: „Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül.” 29Jézus tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek mondotok engem?” Péter így válaszolt neki: „Te vagy a Krisztus.” 30Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek őróla.
Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról
(Mt 16,21–23; Lk 9,22)
31És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. 32Jézus nyíltan beszélt erről a dologról. Péter ekkor magához vonva őt meg akarta dorgálni; 33ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert, és ezt mondta: „Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”
Jézus követése
(Mt 16,24–28; Lk 9,23–27)
34Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. 35Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.#8,35 életét: Az eredeti szó más jelentései: lelkét, önmagát 36Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? 37Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?#Zsolt 49,8–9 38Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

Jelenleg kiválasztva:

Márk 8: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be