János első levele 4:5-9

János első levele 4:5-9 EFO

Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket. Kedveseim, Isten szeretetével kell szeretnünk egymást, mert ez a szeretet Istentől származik. Aki így szeret, az mind Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten maga a szeretet. Isten pedig úgy mutatta meg nekünk, mennyire szeret bennünket, hogy elküldte a Földre az egyetlen Fiát, hogy rajta keresztül örök életet kapjunk.