Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát!
Az Úr Jézus az „Élő Kő”, akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé. Az Írás azt mondja:
„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”
Ez a kő, vagyis Jézus értékes kincs a számotokra, akik hisztek benne. De a hitetlenekre ez vonatkozik:
„Az a kő lett az épület sarokköve,
amelyet az építők félredobtak.”
Igen, a hitetleneknek Jézus
„az a kő, amelyben az emberek megbotlanak,
és a szikla, amely miatt elesnek.”
Mivel nem akarnak engedelmeskedni Isten beszédének, kikerülhetetlenül megbotlanak benne és elesnek.
Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.
Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez,
most azonban Isten népévé lettetek.
Régen nem ismertétek Isten kegyelmét,
most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket.
Szeretett testvéreim, kérlek benneteket — mint akik csak átutazóban vagytok a földön, és a valódi otthonotok nem itt van — tartsátok magatokat távol a régi emberi természet kívánságaitól, amelyek arra törekednek, hogy uralomra jussanak fölöttetek! Itt körül vagytok véve olyanokkal, akik nem hisznek Istenben, és sokszor azzal vádolnak titeket, hogy gonosztevők vagytok. Tehát éljetek úgy, hogy mindenki lássa, milyen jó dolgokat tesztek, s hogy milyen jól és békességben éltek! Akkor még a hitetlenek is dicsőíteni fogják Istent a jó tetteitek miatt azon a napon, amikor ő eljön.