Sámuel második könyve 18

18
Dávid készül az ütközetre
1Ezután Dávid seregszemlét tartott, és elrendezte csapatait. Kijelölte az ezredek és a századok vezetőit. 2Seregét három egyenlő részre osztotta, és egy-egy részt Jóáb, Abisaj illetve a gáti Ittaj vezetésére bízott. Jóáb és Abisaj testvérek voltak, Cerúja fiai.
A király azt mondta embereinek: „Én magam is veletek együtt fogok harcolni.”
3De a sereg egy emberként ezt válaszolta: „Nem, urunk, neked nem szabad kockára tenned az életedet! Ha történetesen ők az erősebbek, és futnunk kell, Absolon serege velünk nem törődik. Még ha seregünk fele elesik is a csatában, az sem számít nekik. De te, urunk, többet érsz nekik, mint tízezer magunkfajta katona! Jobb lesz, ha a városban maradsz, és ha szükséges, küldj segítséget!”
4„Rendben van — felelte a király —, ha úgy látjátok jónak, akkor itt maradok.”
Akkor az egész sereg ezredenként és századonként kivonult a városból, a király pedig a kapunál állva megszemlélte őket.
5Majd — ügyelve, hogy ezt mindenki jól hallja — az egész sereg előtt parancsot adott a három vezérnek, Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak: „A kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal!”
Absolon veresége és halála
6Dávid serege tehát kivonult, és megütközött Izráel seregével. A csata az efraimi erdőben zajlott. 7Dávid szolgái nagy vereséget mértek az izráeliekre, akik közül 20 000 harcos esett el azon a napon. 8A csata messzire kiterjedt az egész vidéken, és többen pusztultak el az erdő miatt, mint a nyílt fegyveres harcban.
9Absolon felült az öszvérére, és el akart menekülni. Azonban a sűrű erdőben az öszvér befutott egy hatalmas fa ágai alá, és Absolon a fejénél fogva fennakadt az ágakon. Az öszvér kifutott alóla, ő meg ott maradt ég és föld között függve. Így találtak rá Dávid katonái, 10s egyikük jelentette Jóábnak: „Láttam Absolont, amint egy fa ágain fennakadva függött!”
11„Micsoda? Láttad Absolont, és nem ölted meg azonnal, hogy leessen a földre? Mindjárt megjutalmaztalak volna egy övvel és tíz sékel ezüsttel!” — mondta Jóáb.
12De a katona így válaszolt: „Ha mindjárt ezer ezüst is ütné a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára! Hiszen az egész sereg előtt parancsolta meg a király neked, Abisajnak és Ittajnak, hogy senki se bántsa azt a fiút, Absolont! 13Ha most ennek ellenére orvul meggyilkoltam volna Absolont, akkor te magad is ellenem fordultál volna, hiszen a király elől úgysem lehet elrejteni az igazságot!”
14De Jóáb leintette: „Ugyan, mit vesztegetem itt veled az időt!”
Jóáb fogott három botot és Absolonhoz hajította, aki ekkor még élt, és ott függött a fán. 15Miután Absolon a földre esett, Jóáb tíz fegyverhordozó legénye rárohant, és megölte.
16Ezután Jóáb megfújatta a sófárt, hogy serege ne üldözze tovább az izráelieket, hanem térjenek vissza. 17Absolon holttestét az erdőben egy gödörbe dobták, és föléje nagy kőrakást emeltek.
A megvert izráeli sereg szétszéledt, s mindenki hazatért a családjához.
18Absolon még életében felállított magának egy emlékoszlopot a Királyok völgyében. Ezt mondta ugyanis: „Nincs fiam, aki nevem emlékezetét fenntartaná!” Ez az emlékmű mindmáig ott is van, s úgy hívják: „Absolon oszlopa”.
Absolon halálhíre eljut Dávidhoz
19Ahimaac, Cádók fia ezt mondta Jóábnak: „Kérlek, hadd vigyem én a győzelem örömhírét a királynak! Elfutok hozzá, és megmondom, hogy az Örökkévaló megszabadította ellenségeitől!”
20De Jóáb ezt felelte: „Nem, fiam, majd egy másik alkalommal legyél hírvivő, ne most, amikor nem jó hírt vinnél, hiszen a király fia meghalt!”
21Azután Jóáb szólt egy etióp#18:21 etióp Szó szerint: „Kúsból való”. Kús ókori ország volt, részben a mai Szudán, részben a mai Etiópia területén. A következő versekben is előfordul. szolgának: „Eredj, fuss a királyhoz, és mondd el neki, amit láttál!”
Az etióp fejet hajtott, és elrohant.
22Ahimaac azonban tovább erősködött: „Kérlek, uram, hadd fussak én is az etióp szolga után, akármi is történik!”
„Ugyan, minek mennél, fiam? Ma nem vihetsz jó híreket a királynak. Ezért biztosan nem fog megjutalmazni!” — mondta Jóáb.
23„Akárhogyan is lesz, hadd fussak el én is!” — kérlelte Ahimaac.
„Jól van — mondta végül Jóáb — fuss te is!”
Ahimaac tehát futásnak eredt, és a Jordán völgyében haladva előbb érkezett Dávidhoz, mint az etióp szolga.
24Eközben Dávid király a város kapujában várta a híreket. A kaputorony tetején őrszem állt, aki észrevette, hogy az úton egy magányos ember fut a város felé. 25Lekiáltott hát a királynak, aki ezt felelte: „Ha egyedül jön, akkor híreket hoz.” A hírnök ezalatt egyre közeledett.
26Azután az őrszem meglátott egy másik embert, aki szintén futva közeledett a városhoz. Lekiáltott a kapuőrnek: „Látok egy másik embert is futva közeledni. Ő is egyedül jön.”
A király ezt mondta: „Az is híreket hoz.”
27Az őrszem ismét kiáltott: „Aki elől jön, mintha Ahimaac, Cádók fia lenne. Megismerem a futásáról.”
„Ha ő az, akkor biztosan jó híreket hoz — mondta erre a király —, mert hűséges emberünk!”
28Amikor Ahimaac megérkezett, köszöntötte a királyt: „Békesség neked, uram!” Földig hajolt Dávid előtt, és ezt mondta: „Áldott legyen Istenünk, az Örökkévaló, aki kezünkbe adta azokat, akik kezet emeltek uramra, a királyra!”
29„Jól van-e Absolon, az a fiú?” — kérdezte a király.
„Amikor Jóáb elküldött, láttam valami nagy kavarodást, de nem tudom, mi történt” — felelte Ahimaac.
30„Jól van, állj félre, és várj” — mondta neki Dávid. Ahimaac tehát kicsit odébb ment, és várt.
31Hamarosan megérkezett az etióp szolga is. „Jó hírt hoztam, uram, királyom! — kiáltotta. — Ma az Örökkévaló megszabadított téged mindazoktól, akik fellázadtak ellened!”
32De a király tőle is azt kérdezte: „Jól van-e Absolon, az a fiú?”
Az etióp így felelt: „Minden ellenséged úgy járjon, uram, és mindenki, aki ellened támad, arra a sorsra jusson, királyom, mint az a fiú!”
33Ekkor Dávid nagyon megrendült. A kapu fölött lévő szobába ment, és keservesen sírt. Egyre csak azt hajtogatta: „Ó, fiam, Absolon! Fiam, Absolon! Jaj, fiam! Bárcsak én haltam volna meg helyetted! Ó, fiam, Absolon! Fiam, fiam!”

Jelenleg kiválasztva:

Sámuel második könyve 18: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be