Az apostolok és a Júdeában élő testvérek megtudták, hogy a más nemzethez tartozók is elfogadták Isten üzenetét. Azután Péter felment Jeruzsálembe. Ott egyes zsidó hívők a szemére vetették: „Más nemzethez tartozók házába mentél be, és még együtt is ettél velük!”
Péter ekkor részletesen elmondta nekik, hogy mi történt: „Joppéban voltam és imádkoztam, amikor hirtelen látomást láttam. Egy nagy lepedő ereszkedett le az égből a négy sarkánál fogva, és leszállt hozzám a földre. Belenéztem, és mindenféle állatot láttam benne. Voltak ott vadállatok, négylábúak, földön csúszó állatok és madarak is. Majd egy hangot hallottam, amely ezt mondta: »Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!«
Mire én azt válaszoltam: Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit a Törvény szerint nem szabad megennünk, vagy ami tisztátalan!
Ekkor másodszor is megszólalt a hang a Mennyből: »Amit Isten tisztává tett, azt ne tekintsd tisztátalannak!«
Ez még kétszer megismétlődött, majd az egész felemelkedett az égbe. Ebben a pillanatban három férfi érkezett ahhoz a házhoz, ahol vendég voltam. Cézáreából jöttek értem, és a Szent Szellem azt mondta, hogy nyugodtan menjek velük. Ez a hat testvér is velem jött Cézáreába. Amikor megérkeztünk annak a férfinak a házába, ő elmondta, hogy egy angyalt látott. Az angyal a házában állt, és azt mondta neki: »Küldj embereket Joppéba, és hívasd el Simont, akit Péternek is hívnak! Ő majd elmondja neked mindazokat a dolgokat, amelyek által üdvösséget kaphatsz te is, meg az egész családod is«.
Alighogy beszélni kezdtem hozzájuk, leszállt rájuk a Szent Szellem, éppen úgy, ahogyan kezdetben ránk is leszállt. Ekkor visszaemlékeztem arra, amit az Úr mondott: »János vízbe merített be, de ti majd Szent Szellembe fogtok bemerítkezni.« Isten pedig nekik is ugyanazt az ajándékot adta, mint nekünk, amikor hittünk az Úr Jézusban, a Messiásban. Akkor hogyan állhattam volna Isten útjába?”
Ezt hallva a zsidó hívők nem vitatkoztak tovább, hanem dicsérték Istent. Azt mondták: „Ezek szerint Isten a többi népeknek is lehetővé tette, hogy hozzá forduljanak és örök életet kapjanak!”