Az apostolok cselekedetei 6

6
A hét diakónus kiválasztása
1Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma nagyon megnövekedett, feszültség támadt a gyülekezeten belül a görög kultúrát követő és a héber hagyományokhoz ragaszkodó zsidók között. Az előbbiek panaszkodtak, hogy a közülük való özvegyasszonyokat mellőzik, és nem osztják be ugyanúgy a mindennapi szolgálatokra, mint a hébereket. 2Ekkor a tizenkét apostol összehívta az egész gyülekezetet, és azt mondta: „Nem lenne helyes, ha elhanyagolnánk Isten üzenetét az asztaloknál való felszolgálás kedvéért. 3Ezért válasszatok ki magatok közül hét férfit, akikről a többieknek jó véleménye van, és akik be vannak töltve Szent Szellemmel és bölcsességgel. Rájuk fogjuk bízni a felszolgálás munkáját. 4Mi pedig továbbra is minden időnket arra fordítjuk, hogy imádkozzunk, és hogy Isten üzenetét tanítsuk és hirdessük.”
5Ez a javaslat mindenkinek tetszett. Ekkor kiválasztották Istvánt, aki telve volt hittel és Szent Szellemmel, és Fülöpöt#6:5 Fülöp Nem azonos Fülöp apostollal., Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és az antókhiai Nikoláoszt, aki felvette a zsidó vallást, és 6az apostolok elé állították őket. Az apostolok pedig rájuk tették a kezüket,#6:6 rájuk tették a kezüket Ilyen módon kérték Istent, hogy áldja meg ezeket az embereket. Ebben az esetben a szolgálatukhoz szükséges erőt kérték a számukra. és imádkoztak értük.
7Isten üzenete egyre több embert ért el. Jeruzsálemben megsokszorozódott Jézus tanítványainak száma. Még a papok közül is sokan hittek Jézusban, és engedelmeskedtek neki.
Istvánt a Főtanács előtt vádolják
8István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között. 9Azonban egyes cirénei, alexandriai, ciliciai és kis-ázsiai zsidók, akik az úgynevezett szabadosok zsinagógájához tartoztak, vitatkozni kezdtek Istvánnal. 10De a Szent Szellem olyan bölcsességet adott Istvánnak, hogy annak a vitatkozók nem tudtak ellenállni.
11Ekkor titokban rávettek néhány embert, hogy tanúskodjanak István ellen, és ezt mondják róla: „Hallottuk, amikor István gyalázta Mózest és Istent!” 12Ezzel István ellen uszították a tömeget, a nép vezetőit és a Törvény tanítóit, akik odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították. 13Hamis tanúkat is hoztak, akik megerősítették a vádat: „Ez az ember mindig a Templom és a Törvény ellen beszél. 14Hallottuk, amikor azt mondta, hogy a názáreti Jézus le fogja rombolni a Templomot, és megváltoztatja azokat a hagyományokat, amelyeket Mózes parancsolt nekünk.”
15Amikor a Főtanácsban ülők Istvánra néztek, olyannak látták az arcát, mint amilyen egy angyalé.

Jelenleg kiválasztva:

Az apostolok cselekedetei 6: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be