Pál levele az efezusiakhoz 1:15-23

Pál levele az efezusiakhoz 1:15-23 EFO

Mivel hallottam az Úr Jézus Krisztusba vetett hitetekről és a szeretetről, amellyel Isten szent népe iránt vagytok, én is mindig hálát adok Istennek, amikor imádkozom értetek. Azt kérem, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten töltsön be titeket a Szent Szellemmel, aki bölccsé tesz, kijelenti és igazán megismerteti veletek Istent. Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt. Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben. Ugyanez az erő mutatkozott meg akkor is, amikor az Atya feltámasztotta Krisztust a halálból, és a Mennyben a jobbjára ültette. Így lett Krisztus sokkal hatalmasabb, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom — de nemcsak a jelenlegi, hanem a következő korokban is. Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor mindenekfelett Krisztust tette „fejévé” az Eklézsiának, amely viszont a „teste” Krisztusnak. Az Eklézsiát minden tekintetben Krisztus tölti be és teszi teljessé — mint ahogyan minden mást is ő tesz teljessé és befejezetté.