Eszter könyve 8
8
A király rendelete a zsidók érdekében
1Ezen a napon Ahasvérós király átadta Eszter királynénak Hámánnak, a zsidók ellenségének a házát, minden birtokát és vagyonát. Eszter megmondta a királynak, hogy Márdokeus a rokona és nevelőapja, azután bevezette őt a királyhoz. 2A király lehúzta ujjáról a pecsétgyűrűt — amelyet Hámántól már visszavett — és átadta Márdokeusnak. Eszter pedig rábízta Márdokeusra Hámán házának és összes birtokának az igazgatását.
3Azután Eszter ismét könyörgött a királynak. Sírva borult a lába elé, és kegyelmet kért tőle, hogy hiúsítsa meg az agági Hámán gonosz tervét, amelyet a zsidók kiirtására készített.
4A király Eszterre nyújtotta aranypálcáját. Eszter felkelt, megállt a király előtt, 5és ezt kérte tőle: „Ha a király is úgy látja jónak, és kedvel engem, ha helyesnek tartja, és jóindulattal van irántam, adjon ki írott rendeletet, amely érvényteleníti az agági Hámán korábbi rendeletét. Hiszen az a rendelet, amelyet ő írt, és hirdetett ki, még érvényben van: és e szerint a zsidókat a birodalom összes tartományában ki kell irtani. 6Hogyan is nézhetném tétlenül azt a veszedelmet, amely népemet fenyegeti?! Hogyan is hagyhatnám, hogy egész rokonságomat elpusztítsák?!”
7Ahasvérós király erre így felelt Eszter királynénak és a zsidó Márdokeusnak: „Mivel Hámán a zsidók ellen támadt, kivégeztettem, és felakasztották a fára — összes birtokát és vagyonát pedig Eszternek adtam. 8Most rajtatok a sor: írjatok egy másik rendeletet a zsidók érdekében — amint jónak látjátok! A király nevében írjátok meg, és pecsételjétek le a gyűrűjével! Az a rendelet ugyanis, amelyet a király nevében írtak, és gyűrűjével pecsételtek le, nem vonható vissza.”
9Így hát sietve hívatták a király írnokait, akik a harmadik (Sziván) hónap 23-ik napján, Márdokeus szavai szerint leírták az új rendeletet. Megírták a zsidóknak, a tartományok kormányzóinak, a vezetőknek és a hivatalnokoknak a birodalom mind a 127 tartományába, Indiától Etiópiáig, minden népnek a saját nyelvén és minden tartományba annak írásával. 10Márdokeus a király nevében írta ezt a rendeletet, és a király gyűrűjével pecsételte le. Azután szétküldte a királyi futárokkal, akik gyors lovakon vágtattak (e lovakat külön a királyi futárszolgálat számára tenyésztették).
11A rendeletben az állt, hogy a király biztosítja a jogot birodalma minden városában a zsidóknak, hogy összegyűljenek és megvédjék magukat. Megengedi, hogy megöljék, elpusztítsák és megsemmisítsék mindazokat a fegyvereseket, feleségükkel és gyermekeikkel együtt — bármely népből, vagy tartományból is jöjjenek ellenük — akik megtámadják őket. Azt is megengedi, hogy ellenségeik minden vagyonát zsákmányul vegyék maguknak.
12Mindezt pedig Ahasvérós király birodalma összes tartományában ugyanazon a kijelölt napon tehetik meg a zsidók: a tizenkettedik (Adár) hónap 13. napján.
13Ezt a királyi parancsot törvényként hirdették ki minden tartományban, és tudatták minden néppel, hogy a zsidók fel fognak készülni rá, hogy megvédjék magukat, és bosszút álljanak ellenségeiken. 14A királyi futárok sietve lóra ültek, és útnak indultak. A törvényt Súsán városában is azonnal kihirdették.
15Azután Márdokeus kijött a királytól. Különleges kék-fehér királyi öltözetet, és bíborszínű finom lenvászon palástot viselt, a fején pedig nagy aranykorona volt. Súsán városában mindenki hangosan kiáltozva ujjongott és örvendezett. 16A zsidók között különösen nagy volt a vigadozás, mert felvirradt számukra az öröm és a dicsőség napja!
17Ugyanez történt minden városban és tartományban is, ahol a király rendeletét kihirdették: a zsidók örvendeztek, vigadoztak, örültek és lakomát tartottak.
A birodalom egyéb népei közül pedig sokan csatlakoztak a zsidókhoz és vallásukhoz, mert tisztelték őket, és féltek tőlük.
Jelenleg kiválasztva:
Eszter könyve 8: EFO
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Bible League International

: