Ezékiel próféta könyve 31:1-15

A száműzetés tizenegyedik évében, a harmadik hónap első napján az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, ezt mondd a fáraónak, Egyiptom királyának és népe sokaságának: Lám, te azt gondolod, hogy nagyságodhoz és hatalmadhoz senki más nem mérhető! Nézd csak Asszíriát! Hatalmas volt, mint egy fenséges cédrus a Libanon hegyein. Gyönyörű ágait széttárta, dús lombja árnyékot adott, sudár termete a felhőkig ért. Bőséges víz öntözte, a mélység áradata növelte magasra, folyók mosták a tövét, s patakokat küldött az erdő többi fáihoz. Azért lett oly hatalmas, túlnőtte a többi fát, hajtásai sokasodtak, ágai is nagyra nőttek, mert bőséges víz öntözte tövét. Fészket raktak ágain az égi madarak, alatta szülték kicsinyeiket a mezei vadak, árnyékában nagy nemzetek laktak. Gyökereit mély vizekhez nyújtotta, azért nőtt olyan hatalmasra, ágait messzire terjesztette. Még Isten kertjének a cédrusai sem versenyezhettek vele, ágai dúsabbak voltak a ciprusoknál, pompás lombját irigyelték a platánok. Isten kertjében egyetlen fa sem volt szépségben hozzá fogható. Oly széppé tettem, oly dús és fenséges lett koronája, hogy Éden minden fája irigyelte Isten kertjében.” Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: „Mivel magasra nőtt, és csúcsát a felhőkig emelte, gőgös lett, és szíve felfuvalkodott. Kiszolgáltattam hát a nemzetek urának, bánjon vele tetszése szerint. Bizony, gonoszsága miatt taszítottam el Asszíriát! Kivágták a hatalmas cédrust az idegenek, ledöntötték, s ott hagyták azok, akiktől a népek rettegnek. Lezuhant a cédrus, elterült hegyen-völgyön, összetört ágai hevernek minden folyó mellett. Elfutottak árnyékából a népek, és otthagyták. Törött gallyai közt madarak fészkelnek, ágain taposnak a mezei vadak. Ezért hát egyik fa se nőjön túl magasra, ne emelje felhők közé a fejét, még ha víz mellé ültették is. Ne kevélykedjen magasságával, aki vizet iszik, mert mind meg kell halnia, mind a mélységbe száll alá, a halottak országába. Azok közé kerül, akik régen meghaltak, és a sírba kerültek. Azon a napon, mikor sírba száll Asszíria — azt mondja Uram, az Örökkévaló —, meggyászoltatom őt a tengerekkel, bezárom fölötte a mélységes vizeket, elapasztom a folyókat, forrásaik kiszáradnak, még Libanon erdeje is gyászba öltözik, a mező fái pedig elepednek a szmjúságtól.