Mózes első könyve 27:1-29

Sok év múltán Izsák megöregedett, és a látása annyira megromlott, hogy már alig látott. Ekkor magához hívatta Ézsaut, elsőszülött fiát, és ezt mondta: „Fiam, Ézsau!” „Itt vagyok, apám!” — felelt Ézsau. „Figyelj rám, fiam! Megöregedtem, nem tudom, meddig élek még. Fogd hát a fegyvereidet: íjadat és nyilaidat, s indulj vadászni! Lőj nekem valami vadat, készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, s hozd be, hadd egyem belőle! Azután megáldalak, mielőtt meghalnék” — mondta Izsák. Így hát Ézsau elindult vadászni. Rebeka azonban kihallgatta, amit Izsák Ézsaunak mondott, és azonnal szólt Jákóbnak: „Figyelj ide! Hallottam, hogy atyád ezt mondta a bátyádnak, Ézsaunak: »Vadássz nekem valami vadat, készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, hogy egyem belőle, és megáldjalak az Örökkévaló színe előtt, mielőtt meghalok!« Most azért hallgass rám, és tedd, amit mondok! Siess a nyájhoz, gyorsan hozz két szép kecskegidát! Majd én hamar elkészítem atyád ízlése szerint a vadpecsenyét. Te meg vidd be atyádnak, hogy megegye, és téged áldjon meg, mielőtt meghal.” De Jákób ezt felelte: „De anyám, tudod, hogy a bátyám, Ézsau bőre nagyon szőrős, én meg sima bőrű vagyok! Félek, hogy atyám megtapogat, és felismeri, hogy én vagyok az, s akkor csalónak fog tekinteni, és áldás helyett átkot hozok magamra!” „Ha így lenne, magamra vállalom helyetted az átkot, ne félj — válaszolta Rebeka —, csak fogadj szót nekem, és hozd gyorsan a gidákat!” Jákób el is futott a nyájhoz, hozott két kecskegidát anyjának, aki sietve elkészítette a jóízű ételt, úgy, ahogy azt Izsák szerette. Mivel az idősebb fia, Ézsau a legszebb ruháit az anyjánál hagyta, Rebeka azokba öltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát. A kecskegidák bőrével pedig befedte Jákób kezeit és nyakának sima részét, majd az elkészített finom vadpecsenyét és kenyeret fiának, Jákóbnak kezébe adta. Jákób bement apjához és köszöntötte: „Atyám!” „Hallom, fiam! — mondta Izsák — de te melyik vagy?” „Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Teljesítettem a kívánságodat, ülj fel hát, kérlek, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet neked készítettem! Azután áldj meg, kérlek!” — felelte Jákób az apjának. Izsák ezt kérdezte: „Fiam, hogy tudtál ilyen hamar zsákmányt ejteni?” „Istened, az Örökkévaló hozta elém a vadat” — mondta Jákób. Izsák ezt mondta: „Gyere csak közelebb, fiam, hadd tapogassalak meg! Csakugyan te vagy az, fiam, Ézsau?” Ekkor Jákób közelebb lépett apjához, Izsák pedig megtapogatta, és ezt mondta: „A hangod Jákóbé, de a karjaid Ézsau karjai.” Nem ismerte fel Jákóbot, mert annak karjait a kecske szőre borította, és tapintásra olyannak tűnt, mint Ézsau karja. Így Izsák Jákóbot áldotta meg. Azután még egyszer megkérdezte: „Fiam, Ézsau, valóban te vagy az?” Jákób pedig megerősítette: „Igen, atyám, én vagyok!” „Hozd hát ide az ételt, hadd egyek a fiam vadpecsenyéjéből, és utána megáldalak!” Jákób eléje tette az ételt, Izsák pedig megette. Majd Jákób borral kínálta apját, és ő megitta. Akkor Izsák ezt mondta: „Gyere ide, fiam, csókold meg az arcom!” Amikor Jákób megcsókolta apja arcát, Izsák megérezte Ézsau ruháinak jó illatát, és megáldotta a fiát: „Ez a fiam ruhájának illata! Mint a jó illatú mező, amelyet az Örökkévaló megáldott! Adjon az Isten neked, fiam, égi harmatot, termékeny földet, bőséges termést, búzát és bort! Népek szolgáljanak neked, nemzetek hajoljanak meg előtted, légy ura rokonaidnak, hajoljanak meg előtted testvéreid! Átkozott, aki téged átkoz, de legyen áldott, aki téged áld!”