Mózes első könyve 8

8
Az özönvíz vége
1Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, és az állatokról, amelyek a bárkában voltak, hanem gondja volt rájuk: erős szelet küldött a vízzel borított földre, és az özönvíz apadni kezdett. 2Bezárta a mélység forrásait, az égboltozat ablakait, és az eső elállt. 3A víz ettől fogva folyamatosan apadt, és 150 nap múlva visszahúzódott a szárazföldről. 4A hetedik hónap 17. napján a bárka megfeneklett az Ararát-hegységben. 5Azután az ár tovább apadt, és a tizedik hónap első napján Nóé meglátta a hegyek csúcsait.
6Ezután negyven nappal Nóé kinyitotta a bárka egyik ablakát, amelyet ő készített, 7és kiengedett egy hollót. Az ide-oda szállt, amíg a víz teljesen föl nem száradt a földről.
8Később kiengedett egy galambot is, hogy lássa, vajon egészen leapadt-e a víz. 9De egy idő múlva a galamb visszatért, mert sehol sem tudott leszállni. Nóé kinyújtotta érte a kezét, és visszavette a bárkába. 10Azután hét napot várt, majd ismét kiengedte a galambot. 11Aznap este a galamb megint visszatért, de ezúttal már egy friss olajfalevelet hozott a csőrében! Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről. 12Újabb hét nap várakozás után ismét elengedte a galambot, amely nem tért vissza többé.
13Nóé életének 601. évében, az első hónap első napján az árvíz visszahúzódott a szárazföldről. Nóé ekkor eltávolította a bárka tetejét, körülnézett, és látta, hogy már szárad a föld. 14A második hónap 27. napjára azután teljesen fölszáradt a talaj.
15Akkor Isten szólt Nóénak: 16„Menj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal, és azok feleségeivel együtt! 17Engedd ki a veled lévő állatokat is: a madarakat, a háziállatokat és a vadállatokat — hadd szaporodjanak, sokasodjanak és terjedjenek el ismét a földön!” 18Így hát Nóé egész családjával együtt elhagyta a bárkát. 19Az állatok is kimentek a szabadba: minden kisebb és nagyobb szárazföldi állat és madár kiment a bárkából, mindegyik a saját fajtájával együtt.
Nóé hálaáldozata
20Ezután Nóé oltárt épített az Örökkévalónak. Mindenféle tiszta állat és madár közül vett néhányat, és az oltáron feláldozta azokat égőáldozatként. 21Az Örökkévaló megérezte az áldozat jó illatát, és kedvét lelte benne. Akkor magában ezt mondta: „Többé nem átkozom meg a földet az ember miatt! Hiszen az ember szívének szándékai és kívánságai gonoszak fiatalsága óta. Nem irtom ki többé a földről az élőlényeket úgy, ahogy most tettem.
22Amíg csak a föld megmarad,
vetés és aratás,
hideg és meleg,
tél és nyár,
nappal és éjszaka
meg nem szűnik.”

Jelenleg kiválasztva:

Mózes első könyve 8: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be