„Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt küld nektek, aki örökre veletek marad. Ő az Igazság Szelleme, akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.
Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti, és én is szeretem — ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem.”
Ekkor megszólalt Júdás — nem az Iskáriótes, hanem a másik Júdás nevű apostol — „De Uram, miért csak nekünk mutatod meg magadat, és miért nem az egész világnak?”
Jézus így válaszolt: „Aki igazán szeret engem, az megfogadja szavaimat, és engedelmeskedik nekem, ezért Atyám is szeretni fogja őt. Atyám és én eljövünk hozzá, és vele együtt fogunk lakni. Aki nem szeret engem igazán, az nem engedelmeskedik a tanításaimnak. Bár ez a tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyától származik, aki elküldött engem.
Ezeket a dolgokat én magam mondtam el nektek, amíg veletek voltam. Később azonban majd az a Segítő — a Szent Szellem — fog megtanítani titeket mindenre, akit az Atya küld hozzátok, hogy engem képviseljen. Ő majd emlékeztet titeket mindenre, amit nektek mondtam.
Én ugyan elmegyek, de a békességem veletek marad. Igen, a saját békességemet adom nektek, de másképpen, mint ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek! Hallottátok, hogy megmondtam: most elmegyek, de ismét visszajövök hozzátok. Ha igazán szerettek engem, akkor most örüljetek, hogy az Atyához megyek, mert ő nagyobb nálam! Azért mondom ezt most, még mielőtt megtörténne, hogy amikor majd megtörténik, higgyetek bennem.
Már nem sokáig beszélek veletek, mert közeledik ennek a világnak a fejedelme. Fölöttem ugyan nincs hatalma, de ezeknek a dolgoknak mégis meg kell történniük, hogy az egész világ megtudja: én szeretem az Atyát! Ezért mindazt megteszem, amit ő parancsolt.
Most pedig keljetek fel, menjünk innen!”