János evangéliuma 18

18
Jézust letartóztatják
(Mt 26:47–56; Mk 14:43–50; Lk 22:47–53)
1-2Miután Jézus befejezte az imádkozást, tanítványaival együtt átment a Kidron-patak völgyének másik oldalára, egy kertbe, ahol máskor is gyakran megfordult. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki Jézust az ellenségei kezére akarta adni. 3Ezért ide vezette azt a csapatot, amelyben római katonák és templomőrök voltak. Ez utóbbiakat a főpapok és a farizeusok küldték. Fáklyákat, lámpásokat és fegyvereket is vittek magukkal.
4Jézus már előre tudta, hogy mi következik, ezért előlépett, és megkérdezte: „Kit kerestek?”
5„A názáreti Jézust” — felelték.
„Én vagyok”#18:5 Én vagyok Ez jelentheti ugyanazt, amit a 8:24, 28, 58; 13:19-ben jelent. De jelentheti azt is, hogy „én vagyok az”, vagyis „én vagyok a Messiás”. — mondta Jézus. Ott volt közöttük Júdás is, aki elárulta. 6Amikor Jézus azt mondta: „Én vagyok”, azok mind hátratántorodtak, és a földre estek. Jézus ekkor ismét megkérdezte:
7„Kit kerestek?”
„A názáreti Jézust” — válaszolták.
8Jézus azt mondta: „Már megmondtam nektek, hogy én vagyok az, ha tehát engem kerestek, akkor a többieket hagyjátok békében elmenni!” 9Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit előzőleg mondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.”
10Ekkor Simon Péter kirántotta a kardját, és rávágott az egyikre azok közül, akik Jézust akarták elfogni, de csak a jobb fülét vágta le. Ez a férfi a főpap szolgája volt, Málkusnak hívták. 11Jézus azonban rászólt Péterre: „Tedd csak vissza a kardodat a helyére! Nem tudod, hogy ki kell innom azt a poharat,#18:11 ki kell… poharat A „pohár” a Jézusra váró megpróbáltatások és szenvedések jelképe, „kiinni” pedig azt jelenti: elfogadni ezeket, és keresztülmenni rajtuk. amelyet Atyám adott nekem?”
Kihallgatják Annás házában
(Mt 26:57–58; Mk 14:53–54; Lk 22:54)
12Ekkor a római katonák a parancsnokukkal és a zsidó templomőrökkel együtt letartóztatták, és megkötözték Jézust. 13Először Annáshoz vitték, aki Kajafás apósa volt. Abban az évben Kajafás volt a főpap. 14Ő volt az, aki azt tanácsolta a vallási vezetőknek, hogy jobb, ha egyetlen ember hal meg, mintha az egész nép elpusztul.
Péter letagadja, hogy ismeri Jézust
(Mt 26:69–70; Mk 14:66–68; Lk 22:55–57)
15Simon Péter követte Jézust egy másik tanítvánnyal együtt, aki ismerte a főpapot, ezért Jézussal együtt ő is bement a főpap palotájának udvarára. 16Péter azonban kint maradt a kapunál. Később kijött az a másik tanítvány, szólt az ajtót őrző szolgálólánynak, és bevitte Pétert is az udvarba. 17Ez a szolgálólány megkérdezte Pétert: „Ugye te is annak az embernek a tanítványai közé tartozol?”
„Nem, dehogyis!” — tiltakozott Péter.
18A szolgák és a templom őrei tüzet raktak az udvarban, körülállták, és melegedtek, mert hideg volt az éjszaka. Péter is közéjük állt.
A főpap kihallgatja Jézust
(Mt 26:59–66; Mk 14:55–64; Lk 22:66–71)
19Eközben a főpap a tanítványairól és tanításairól kérdezte Jézust. 20Ő így válaszolt: „Én mindig nyilvánosan tanítottam a zsinagógában és a Templomban, ahol a zsidók összegyűlnek. Semmit nem mondtam titokban. 21Miért engem kérdezel? Kérdezd azokat, akik hallgatták tanításaimat! Ők tudják, mit mondtam!”
22Akkor egy közelben álló őr az arcába vágott Jézusnak, és rákiáltott: „Hogy mersz így válaszolni a főpapnak?!”
23Jézus így felelt: „Ha valami rosszat mondtam, bizonyítsd be! Ha pedig helyesen válaszoltam, akkor miért ütöttél meg?”
24Ezután Annás megkötözve átküldte Jézust Kajafáshoz, a főpaphoz.
Péter újra letagadja, hogy ismeri Jézust
(Mt 26:71–75; Mk 14:69–72; Lk 22:58–62)
25Eközben Simon Péter az udvarban, a tűznél melegedett. A többiek megszólították: „Ugye te is annak az embernek a tanítványai közé tartozol?” De ő letagadta: „Nem vagyok!”
26Ott volt a főpap egyik szolgája is, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét. Megkérdezte Pétertől: „Azt hiszem, én már láttalak téged vele együtt a kertben! Nem így van?”
27De Péter újra letagadta, s abban a pillanatban kukorékolt a kakas.
Jézus Pilátus előtt
(Mt 27:1–2, 11–31; Mk 15:1–20; Lk 23:1–25)
28Mikor feljött a hajnal, Jézust átvezették Kajafás házából a római helytartó palotájába. A vallási vezetők azonban nem akartak oda belépni, hogy ne váljanak tisztátalanná#18:28 tisztátalan Ha bementek volna egy nem zsidó ember házába, az érvénytelenné tette volna a korábban elvégzett különleges megtisztulási szertartásukat, és nem vehettek volna részt a Páska-ünnepen. Lásd még Jn 11:55., és részt vehessenek az ünnepi páskavacsorán. 29Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok?”
30Ezt felelték: „Ez az ember bűnöző! Ha nem így volna, nem adtuk volna a kezedbe!”
31Pilátus így válaszolt: „Vigyétek el, és ítéljétek el a ti saját Törvényetek szerint!”
A vallási vezetők így feleltek: „Nekünk nincs jogunk hozzá, hogy valakit halálra ítéljünk!” 32(Így teljesedett be, amit Jézus előre megmondott: hogy milyen módon fog meghalni.)
33Ezután Pilátus visszament a palotába, maga elé hozatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?”
34Jézus kérdéssel válaszolt: „Magadtól kérdezed ezt, vagy mások mondták rólam?”
35Pilátus így felelt: „Nem vagyok én zsidó! Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?”
36Jézus így válaszolt: „Az én királyságom nem ehhez a világhoz tartozik. Ha ehhez tartozna, a szolgáim harcolnának értem, hogy ne szolgáltassanak ki a vallási vezetőknek. De királyságom nem ebből a világból való.”
37Pilátus azt kérdezte: „Szóval mégis király vagy?”
Jézus válaszolt: „Igen, jól mondod, az vagyok. Azért születtem, és jöttem erre a világra, hogy az igazságról tanúskodjak. Aki az igazsághoz tartozik, az hallgat a szavamra.”
38Pilátus ezt mondta: „Ugyan, mi az, hogy igazság?” — s ezzel újra kiment a vallási vezetőkhöz, és ezt mondta nekik: „Nem találok benne semmi bűnt, amiért el kellene ítélnem. 39A szokás szerint azonban egy foglyot szabadon engedek a kedvetekért a Páska ünnepén. Akarjátok-e, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?”
40Erre azok kiabálni kezdtek: „Nem, ne őt, hanem Barabbást engedd szabadon!” Ez a Barabbás rablógyilkos volt.

Jelenleg kiválasztva:

János evangéliuma 18: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be