Jób könyve 29
29
Jób folytatja beszédét
1Jób így folytatta:
2„Ó, ki hozza vissza azokat az időket,
amikor Isten őrzött engem, és gondot viselt rám!
3Mikor világossága ragyogott fölöttem,
s fényénél bizton járhattam még a sötétben is.
4Mikor érett férfikorban, jó erőben voltam,
Isten barátsága és tanácsa védte otthonom.
5A Mindenható közel volt hozzám, velem járt,
s körülvettek gyermekeim.
6Ó, akkor lábaimat még tejben áztattam,
s a sziklából is olajpatakok#29:6 olajpatakok Szó szerint: „az olajjal megkent szikla körül, mellettem folyt az olaj”. Valószínűleg azt jelenti, hogy Jób olyan bőségesen öntötte az oltárra az olívaolajat az áldozatok bemutatása során, hogy az lefolyt a földre is. folytak!
7Mikor a város kapujához mentem,
s a város vénei közt helyem elfoglaltam,
8hátrahúzódtak a fiatalok,
a vének meg felálltak tiszteletemre.
9A vezetők elhallgattak,
és kezüket szájukra tették.
10Még a fejedelmek is elnémultak,
s egy szót sem szóltak előttem.
11Aki csak hallott, áldott engem,
aki látott, helyeselt, és dicsért.
12Mert megmentettem a szegényt,
ha segítségért kiáltott,
felkaroltam az árvát,
akivel senki sem törődött.
13Megmentettem a haldoklót,
és áldott érte,
segítettem az özvegyen,
hogy énekelt örömében.
14Felöltöztem az igazságosságba,
és ő is magára vett engem,
jogosság volt palástom és turbán a fejemen.
15A vaknak szeme voltam, hogy vezessem,
a sántának lába, hogy hordozzam.
16Gondviselőjük lettem a szegényeknek,
és gondosan megvizsgáltam az ismeretlen ügyét.
17De letörtem szarvát az istentelennek,
s foga közül kimentettem a nyomorultat.
18Azt hittem, hosszú lesz életem,
családom körében, békében öregszem meg,
19gyökereim a folyóvízig nyúlnak,
ágaimra éjjeli harmat hull,
20dicsőségem megerősödik minden nap,
íjam is erős marad a kezemben.
21Régen az emberek hallgattak rám,
csendben várták tanácsomat.
22-23Úgy várták szavam,
mint szárazságban az esőt,
tátott szájjal itták szavaimat,
mint tavaszi záport a szomjas föld.
Ha elhallgattam, senki sem szólt többet,
hallgattak mind, tisztelettel.
24Ha mosolyogtam rájuk, felbátorodtak,
arcom derűje felvidította őket.
25Örömmel laktam velük együtt,
s vezetőjük voltam.
Úgy éltem közöttük,
ahogy a király táborozik seregével,
s megvigasztaltam a gyászolót.”
Jelenleg kiválasztva:
Jób könyve 29: EFO
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Bible League International

:
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Bible League International