Máté evangéliuma 21:14-43

Máté evangéliuma 21:14-43 EFO

Akkor vakok és sánták mentek Jézushoz a Templom területén, és ő meggyógyította őket. A főpapok és a törvénytanítók látták Jézus csodálatos gyógyításait, és hallották, amint a gyerekek a Templom területén így kiáltoznak: „Hozsánna a Dávid Fiának!” Mindezek miatt nagyon megharagudtak, és megkérdezték Jézustól: „Nem hallod, mit kiabálnak ezek a gyerekek?!” „Hallom! — válaszolta Jézus. — De bizonyára olvastátok ezt az Írásban: »A csecsemők és a kisgyermekek szája által szereztél magadnak dicséretet.«” Ezzel otthagyta őket, kiment Jeruzsálemből, és Betániában töltötte az éjszakát. Másnap korán reggel Jézus elindult Jeruzsálembe, s közben megéhezett. Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezt mondta a fának: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” — az pedig azonnal kiszáradt. A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki a fügefa ilyen hirtelen?” Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és zuhanj a tengerbe!« — az is megtörténik. Mindazt, amit imádságotokban hittel kértek, meg fogjátok kapni.” Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle felhatalmazással teszed ezeket a dolgokat? Ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.” Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy kitől kaptam azt a hatalmat, amellyel ezeket a dolgokat teszem.” Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!« A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni. Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki. Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?” „Az első” — válaszolták a vallási vezetők. Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!” „Most pedig hallgassatok meg egy másik történetet! Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot épített a kertjébe. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből a neki járó részt. A bérlők azonban megragadták a tulajdonos szolgáit, és megverték őket. Volt, amelyiket meg is öltek, megint másokat megköveztek. Ezután a gazda más szolgákat küldött hozzájuk, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a gazda azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!« Ezért a saját fiát küldte hozzájuk. Amikor a bérlők meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, akkor a miénk lesz az öröksége!« Ezért megragadták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és meggyilkolták. Mit gondoltok, mit tesz majd a tulajdonos ezekkel a bérlőkkel, ha megérkezik?” A vallási vezetők ezt válaszolták: „Mivel kegyetlenek voltak, kegyetlenül elpusztítja őket, a szőlőt pedig olyan bérlőknek adja, akik szüret idején behozzák a neki járó termést.” Jézus ekkor azt mondta: „Az van megírva az Írásokban: »Éppen az a kő lett a sarokkővé, amelyet az építők félredobtak. Az Örökkévaló tette sarokkővé, mi pedig csodáljuk.« Sohasem olvastátok ezt? Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek.