Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle felhatalmazással teszed ezeket a dolgokat? Ki adta neked ezt a hatalmat?”
Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?”
Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartja.”
Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.”
Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy kitől kaptam azt a hatalmat, amellyel ezeket a dolgokat teszem.”
Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!«
A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni.
Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki.
Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?”
„Az első” — válaszolták a vallási vezetők.
Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!”