A jelenések könyve 14

14
A Bárány és követői a Sion-hegyen
1Ezután ismét láttam: a Bárány állt a Sion-hegyen, és vele együtt az a száznegyvennégyezer ember, akik a Bárány nevét és a Bárány Atyjának nevét viselték a homlokukon. 2Azután hangot hallottam a Mennyből, amely nagy vízesés dübörgő hangjához, vagy hatalmas mennydörgéshez hasonlított. Úgy hangzott, mint mikor sok hárfán egyszerre játszanak. 3Új éneket énekeltek Isten trónja, a négy mennyei élőlény és a mennyei vezetők előtt. Ezt az éneket senki más nem énekelhette, csak az a száznegyvennégyezer, akiket a Földről, az emberek közül váltottak meg.
4Ők nem követtek el semmi olyat, amivel tisztátalanná tették volna magukat az asszonyokkal, mert szüzek. Ők azok, akik követik a Bárányt, akárhová is megy. Az emberek közül váltották meg őket, hogy a legelsők legyenek, akiket Isten és a Bárány számára kiválogattak. 5Beszédükben nem találtak hazugságot, és feddhetetlenek.
A három angyal
6Ekkor ismét láttam: magasan az égen egy angyal repült. Nála volt az örökkévaló örömüzenet, hogy kihirdesse a Föld lakóinak — minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. 7Erős hangon ezt kiáltotta: „Istent tiszteljétek és féljétek! Őt dicsőítsétek, mert ítéletének órája elérkezett! Imádjátok azt, aki a Mennyet, a Földet, a tengert és a vízforrásokat teremtette!”
8Ezután egy másik angyal jött, aki kihirdette: „Elpusztult! Elpusztult Babilon, a nagy város, amely minden népet megitatott paráznasága részegítő borával!”
9Majd egy harmadik angyal jött utánuk, és nagy hangon ezt kiáltotta: „Aki a Szörnyeteget vagy annak bálványszobrát imádja, és annak jelét engedi a homlokára vagy a kezére tenni, 10az is inni fog Isten haragjának borából, amelynek erejét nem enyhíti semmi! Ott gyűlik az Isten harag-poharában. Aki ebből iszik, azt tűz és égő kén fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány szeme láttára. 11Sem éjjel, sem nappal nem lesz nyugtuk azoknak, akik a Szörnyeteget és annak bálványszobrát imádják, vagy magukon viselik a Szörnyeteg nevének jelét. Kínlódásuk füstje örökké felszáll.
12Itt van szüksége az állhatatos kitartásra és türelemre Isten népének — azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsainak, és megőrzik a Jézusban való hitüket.”
13Ezután egy hangot hallottam a Mennyből. Ezt mondta nekem: „Írd le ezt: mostantól fogva boldogok és áldottak, akik az Úrban halnak meg.”
„Igen — mondja a Szent Szellem —, most már megpihenhetnek a munkájuk után, mert amit elvégeztek, az követi őket.”
Aratás és szüret a Földön
14Azután ismét láttam: egy fehér felhőn ült valaki, aki hasonlított az Emberfiához. A fején aranykoszorút viselt, a kezében pedig éles sarlót tartott. 15A templomból#14:15 templom Isten szellemi lakóhelye a Mennyben, ahol az övéi imádják és szolgálják őt. A 17. versben is. kijött egy másik angyal, és erős hangon kiáltott annak, aki a felhőn ült: „Fogd a sarlódat, és kezdd el az aratást, mert eljött az aratás órája, megérett a Földön az aratnivaló!” 16Ekkor az, aki a felhőn ült, megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, és learatta a termést.
17Ezután a mennyei templomból kijött egy újabb angyal, aki szintén éles sarlót tartott a kezében. 18Az oltártól#14:18 oltár A Régi Szövetség idején ennek a mennyei oltárnak a mintájára készítették el azt a földi oltárt, amely a Szent Sátor, majd a jeruzsálemi Templom előtt állt. pedig előlépett egy másik angyal, akinek hatalma volt a tűz fölött, és nagy hangon ezt kiáltotta a sarlós angyalnak: „Fogd a sarlódat, és szüreteld le a Föld szőlőjét, mert már érettek a fürtök!” 19Erre az angyal megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, leszüretelte a Föld szőlőjét, és a szőlőfürtöket bedobta Isten haragjának hatalmas szőlőtaposó kádjába. 20A városon kívül taposták meg a szőlőt, amelyből annyi vér ömlött ki, hogy az áradat a lovak zablájáig ért, és 1 600 stádium#14:20 1 600 stádium Ez földi mértékkel kb. 300 km. távolságban mindent elöntött.

Jelenleg kiválasztva:

A jelenések könyve 14: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be