Femmes, soyez soumises chacune à son mari, comme il convient à des femmes qui appartiennent au Seigneur.
Colossiens 3 olvasása
Hallgasd meg Colossiens 3
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Colossiens 3:18
4 Napok
Sikerült már valaha végigolvasnod az Újszövetséget? Vagy mindig félúton elakadtál? A Biblia Elvitelre tervek azoknak segítenek, akik szeretnének átfogó képet kapni az Újszövetség üzenetéről, naponta mindössze egyetlen fejezet elolvasásával. Ez az olvasási terv a sorozat tizenkeddetik eleme, amely a Kolossé levélen vezet végig. Minden fejezethez tartozik egy 3 perces bevezető videó Nyári Attilától, amely segít kontextusba helyezni az adott részt, és elgondolkodni egy teológiai vagy gyakorlati témán. Vágjunk is bele!
10 Napok
„Jézust tartsd az első helyen” áll a középpontjában a kolossébeliekhez írt levél, amely segítséget nyújt a Krisztussal való teljes azonosságban járáshoz. Napi utazás a kolossé levélben, miközben hallgatod a hangos tanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
7 nap
Néha annyira sebzettnek érezzük magunkat, hogy nem vagyunk képesek megbocsátani másoknak, és olyan probléma lesz belőle, ami lényünk mélyén érint minket. Pedig meg tudsz tanulni megbocsátani! Ezt a 7 napos olvasási tervet ajánlom, amelyben megosztom majd veled mindazt, ami segítségedre lesz, hogy szabad utat engedj a megbocsátásnak és megszabadulj ettől a tehertől. Kész vagy-e? Életed meg fog változni!
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!