hiszen nemcsak szóval szóltuk nektek az örömüzenetet, hanem hatalommal, Szent Szellemmel, nagy biztonsággal is, mint ahogy tudjátok, hogy milyenekké lettünk közöttetek a ti érdeketekben. Ti pedig utánzóinkká lettetek és az Úr utánzói, azután, hogy az igét sok szorongattatás között a Szent Szellem örömével elfogadtátok, úgyhogy mindazoknak mintaképeivé lettetek, akik Macedóniában és Ahájában hívőkké lettek. Mert tőletek hangzott ki az Úr igéje, és nemcsak Macedóniába és Ahájába, hanem minden helyre elhatolt a ti Istenbe vetett hitetek híre, úgyhogy nincs arra szükség, hogy mi beszéljünk valamit róla. Mert ők maguk hirdetik rólunk, hogy micsoda bevonulást tartottunk nálatok, és hogy ti hogyan tértetek meg a bálványoktól az Istenhez avégett, hogy az élő és igaz Istennek legyetek szolgáivá, s a mennyekből a Fiát várjátok, kit ő a halottak közül feltámasztott, tudniillik Jézust, ki minket az eljövő haragból kiragad.
PÁL ELSŐ LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ 1 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: PÁL ELSŐ LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ 1:5-10
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók