Meghallották az apostolok és a Júdea-szerte élő testvérek, hogy a nemzetek elfogadták Istennek igéjét.
Mikor azonban Péter felment Jeruzsálembe, a körülmetélkedésből származók perbe fogták őt.
„– Körül nem metélt emberekhez mentél be – mondották –, és velük együtt ettél.”
Péter ekkor hozzáfogott, hogy sorjában elbeszélje nekik:
„Imádkozás közben történt velem Joppéban, hogy önkívületben látomást láttam, – valami eszköz szállt alá, mint egy négy sarkánál fogva a mennyből alábocsátott vitorlavászon s egészen lejött hozzám.
Amikor meredten néztem, észrevettem, hogy földi négylábúak, fenevadak, csúszómászók s az ég madarai vannak benne.
Hangot is hallottam, mely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!
Azt feleltem: Semmiképp sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan sohasem ment be a szájamon.
De a mennyből jövő hang másodszor is megszólalt: Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak.
Háromszor történt ez, azután mindent visszavontak ismét az égbe.
Tüstént ezután három férfi állott az elé a ház elé, melyben voltam, kiket Cézáreából küldtek hozzám.
A Szellem ekkor azt mondta nekem, hogy minden kételkedés nélkül menjek el velük. Eljött velem ez a hat testvér is és együtt mentünk be annak a férfinak házába.
Az azután közölte velünk, hogy hogyan látott egy angyalt a házában megállani, s hallotta, hogy az azt mondja: Küldj Joppéba s hívasd át Simont, kinek Péter a mellékneve.
Ő majd oly szókat fog mondani neked, melyek által megmenekülsz te és egész házad.
Mikor elkezdtem beszélni, a Szent Szellem úgy szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben.
Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára, hogy hogyan mondotta: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok bemerülni.
Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta Isten nekik is, mint amelyet nekünk adott, kik az Úrban, a Krisztus Jézusban hittünk, lehet nekem hatalmam arra, hogy Istent megakadályozzam?”
Ahogy ezt meghallották, lecsillapodtak, és ily szókkal dicsőítették Istent: „Tehát a nemzeteknek is megadta Isten, hogy az életre vivő új felismerésre térhessenek.”