Minthogy csakugyan a törvényben csak az elkövetkező javaknak az árnyéka van meg, és nem a dolgok való alakja, világos, hogy ugyanolyan áldozatokkal, melyeket évről-évre visznek szakadatlanul, nem lehet befejezettekké tenni azokat, akik Istenhez közelednek.
Ha nem így volna, akkor már megszűntek volna hordani az áldozatokat, mert azoknak a szolgálattevőknek lelkiismerete, akik egyszer megtisztultak, többé nem tudott volna vétkekről.
De nem ez történt, hanem a vétkek tudata évről-évre megmaradt bennük,
mert hiszen lehetetlen, hogy bikák és bakok vére elvegyen vétkeket.
Azért mondta azt, amikor a világba belépett: „Véres áldozatot, áldozathozatalt nem akartál, hanem testet alkottál nekem,
egészen égő s vétkekért való áldozatokat nem helyeseltél.
Akkor mondtam: Ím, itt vagyok! A könyvtekercsben írva van rólam, hogy megteszem, óh Isten, a te akaratodat.”
Fentebb azt mondja: „Véres áldozatokat és áldozathozatalt, továbbá égő és vétekért való áldozatokat nem akartál, sem nem helyeseltél.” Pedig ilyeneket visznek a törvény szerint.
Akkor szólt aztán: „Ím itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat.” Eltörli az elsőt, hogy a második fennálljon.
Ez az akarat szentelt meg minket a Krisztus Jézus testének egyszeri feláldozásán keresztül.
Minden lévita pap naponként szolgálatban áll, és sokszor viszi fel ugyanazokat az áldozatokat, melyeknek azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy a vétkeket egészen elvegyék.
Ő ellenben, miután egyszersmindenkorra felvitt egyetlen véresáldozatot a vétkekért, leült az Isten jobbjára,
s a jövőtől várja, hogy ellenségeit lába zsámolyává tegyék.
Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra bevégzettekké tette a megszentelődőket.
A Szent Szellem is bizonyságot tesz erről nekünk: miután tudniillik ezt mondta az Úr.
„Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után: Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket” – ezt is mondja:
„Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!”
Ahol azonban ezeket elengedik, ott többé nincs vétekért való áldozat.