AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 6:59-71

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 6:59-71 CSIA

Ezeket mondta, mikor Kapernaumban a zsinagógában tanított. Tanítványai közül sokan, amikor hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez. Ki hallgathatja?” Jézus, miután magában tudomása volt róla, hogy tanítványai zúgolódtak emiatt, így szólt hozzájuk: „Tőrbe ejt ez titeket? Hátha majd azt látjátok meg, hogy az embernek Fia felmegy oda, ahol előzőleg volt? A szellem az, aki megelevenít, a hús nem használ semmit. Azok a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: szellem és élet. De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek és ki az, aki elárulni készül őt. „Ezért mondottam nektek – beszélt tovább –, hogy senki sem jöhet hozzám, csak akinek Atyám megadta azt!” Ettől fogva a tanítványok közül sokan hátravonultak és többé nem jártak vele. Megkérdezte hát a tizenkettőt: „Hát ti nem akartok elmenni?” „Uram – felelte neki Simon Péter –, kihez mehetnénk? Örök élet beszédei vannak nálad. S mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” Jézus megszólalt: „Ugye, hogy tizenkettőt válogattam én ki közületek? – mondta nekik Jézus – és közületek egy vádoló.” Júdást, – karióti Simon fiát értette, ez készült őt elárulni, a tizenkettő közül az egyik.