Mialatt egyedül imádkozott, bár tanítványai vele voltak, történt, hogy megkérdezte őket: „Kinek mond a sokaság, ki vagyok én?”
Azok ezt felelték: „Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg, hogy az ősi próféták közül egyik feltámadott.”
„– Hát ti, kinek mondotok engem?” – kérdezte tőlük. Megszólalt Péter: „Az Isten Felkentjének.”
Ő erre keményen rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek meg ne mondják.
„Az ember Fiának sokat kell szenvednie – mondotta erre Jézus – s kell, hogy a vének, főpapok és írástudók elvessék őt a próbán, majd megöljék, de a harmadik napon fel fog támadni.”
Majd így szólt mindannyiukhoz: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.
Mert aki meg akarja menteni lelkét, el fogja veszíteni, aki azonban énértem elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.
Mert mit használ az embernek az, ha az egész világot megnyerte, magát azonban elveszítette, vagy kárt szenvedett magában.
Aki ugyanis szégyell engem és az én beszédeimet, azt az embernek Fia is szégyellni fogja, amikor a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében megjön.
Úgy, ahogy igaz, mondom nektek: Vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelnek addig halált, amíg Isten királyságát meg nem látják.”
Mintegy nyolc nappal e szavak elmondása után magához vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni.
Mialatt imádkozott, történt, hogy arcának színe elváltozott, s ruházata villogó fehéren szikrázni kezdett.
Egyszerre két férfi tűnt fel, ahogy beszéltek vele, ezek Mózes és Illés voltak.
Dicsőségben voltak láthatók, s Jézus elmeneteléről beszéltek, melynek Jeruzsálemben kell teljesülnie.
Ezalatt Péterre és a vele levőkre álom nehezedett, miután azonban ébrenlétre jutottak, meglátták az ő dicsőségét és a két férfiút, akik együtt álltak vele.
Történt, hogy mialatt azok elválóban voltak, Péter így szólt Jézushoz: „Mester, kellemes itt lennünk. Készítsünk hát három sátort: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem tudta azonban, hogy mit beszél.
Ám, amíg ezeket mondta, köd támadt és árnyékba borította be őket. Mikor a ködbe beléptek, megrémültek.
A ködből azután hang hallatszott, mely ezt mondta: „Kiválasztott Fiam ő, rá hallgassatok.”
Mikor a hang keletkezett, Jézust egyedül találták. A dolgot azonban elhallgatták, s azokban a napokban senkinek semmit nem szóltak arról, amit láttak.
A következő napon történt, hogy alászállóban a hegyről nagy tömeggel találkoztak.
A tömegből egy férfi felkiáltott: „Tanító, könyörgöm, tekints a fiamra, mert egyszülöttem.
Egyszer-egyszer szellem kapja el, az tüstént kiáltozni kezd, össze-vissza rángatja őt, úgyhogy a szája habzik, és csak nehezen hagyja el, miután összetörte őt.
Kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem volt rá hatalmuk.”
„Óh, hitetlen, kificamodott nemzedék – szólalt meg Jézus –, meddig leszek még veletek, és meddig kell hordoznom titeket? Vezesd ide a fiadat!”
Már mialatt odament, megtépte és összerángatta őt az ördögi szellem, de Jézus ráförmedt a tisztátalan szellemre és meggyógyította a fiút, aztán odaadta őt atyjának.
S mindannyian megdöbbentek az Isten nagyságán. Mialatt mindenkit döbbenet fogott el mind amiatt, amit Jézus cselekedett, így szólott tanítványaihoz:
„Fogadjátok be fületekbe ezeket a beszédeket, hogy az ember Fia emberek kezére fog adatni.”
De ők nem értették meg ezt a szót, el volt az leplezve előlük, hogy ne észlelhessenek, megkérdezni is féltek őt e dolog felől.
Vetélkedés csúszott be közéjük afelől, hogy ki közöttük a legnagyobb.
Jézus, minthogy ismerte szívük fontolgatását, kézen fogott egy gyermeket, azt maga mellé állította
és így szólt hozzájuk: „Aki ezt a gyermeket az én nevemben befogadja, engem fogad be. S aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. Mert aki mindnyájatok között a legkisebb, az a nagy.”
Erre János megszólalt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemeket űzött ki, s eltiltottuk, mert nem velünk együtt követ téged.”
„Ne tiltsátok el – mondta neki Jézus –, mert aki nincs ellenünk, velünk van.”
Amikor Jézus felvétetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította. Ekkor történt,
hogy követeket küldött maga előtt. Miután a küldöttek útra keltek, a szamáriaiak egyik falujába tértek be, hogy szállást készítsenek neki.
De nem fogadták be őket, mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve.
Mikor Jakab és János tanítványok ezt látták, megkérdezték: „Uram, akarod-e, hogy kimondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből és megeméssze őket?”
Erre ő megfordult és megdorgálta őket.
Azután másik faluba mentek.
Mialatt az úton mentek, valaki megszólította: „Követni foglak, akárhová mégy is.”
De Jézus ezt felelte neki: „A rókáknak lyukaik vannak, az ég madarainak fészkük, az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikhoz szólott: „Kövess engem.” De az így felelt: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek, s eltemessem az atyámat.”
De ő ezt mondta neki: „Hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat. Te meg eredj és vidd szét az Isten királyságának hírét.”
Megint más szólott: „Követni foglak uram, de engedd meg, hogy előbb búcsút mondjak az otthoniaknak.”
Jézus ezt felelte: „Senki sem alkalmas az Isten királyságára, aki miután kezét az eke szarvára vetette, hátratekint.”
Biblia alkalmazás
Biblia gyerekeknek alkalmazás
