AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT 11:1-14

Mikor Jeruzsálemhez közeledtek, az Olajfák hegyén Betfagénál és Betániánál tanítványai közül kettőt elküldött. „Menjetek el a veletek szemben levő faluba – mondotta nekik. Ahogy beértek, tüstént rátaláltok egy megkötött szamárcsikóra, melyen még ember soha sem ült. Oldjátok el és hozzátok ide! Ha pedig valaki megkérdezné tőletek: Miért teszitek ezt? Mondjátok: Az Úrnak van szüksége rá, s azonnal elbocsátja azt ide.” El is mentek és kinn az utcán egy ajtónál találtak egy megkötött szamárcsikót. Eloldották. De az ott állók közül némelyek megkérdezték őket: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” Úgy feleltek nekik, ahogy Jézus mondta, mire elbocsátották azokat. Jézushoz vitték aztán a csikót, rárakták köpenyeiket s ő ráült. Sokan köpenyeikkel terítették be az utat, mások meg gallyakkal, melyeket a mezőkről tördeltek. Akik előtte mentek, s akik követték így kiáltoztak: „Hozsánna! Áldott az, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak érkező királysága! Hozsánna a magasságokban!” Aztán bement Jeruzsálembe a szent helyre. Ott mindent megtekintett, majd késő lévén, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, mikor Betániából távoztak, megéhezett. Már messziről meglátott egy dús levélzetű fügefát s odament, hogy talán talál rajta valamit. De mikor hozzáért, semmit sem talált rajta, csak levelet. Mert még nem volt itt a fügék ideje! Ekkor megszólalt s így szólt a fához: „Senki rólad többé gyümölcsöt ne egyék az örökkorig soha.” A tanítványai hallották.