Jób 6
6
Jób menti magát és panaszkodik barátainak keménysége miatt
1Jób pedig felele, és monda: 2Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! 3Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. 4Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. 5Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? 6Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek? 7Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! 8Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; 9És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! 10Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. 11Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! 12Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é? 13Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?! 14A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. 15Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok. 16A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög; 17Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. 18Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek. 19Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek. 20Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak. 21Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. 22Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? 23Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? 24Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem. 25Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok? 26Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! 27Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?! 28Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? 29Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. 30Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Jelenleg kiválasztva:
Jób 6: HUNK
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Public Domain
Jób 6
6
Jób menti magát és panaszkodik barátainak keménysége miatt
1Jób pedig felele, és monda: 2Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! 3Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. 4Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. 5Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? 6Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek? 7Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! 8Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; 9És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! 10Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. 11Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! 12Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é? 13Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?! 14A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. 15Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok. 16A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög; 17Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. 18Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek. 19Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek. 20Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak. 21Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. 22Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? 23Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? 24Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem. 25Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok? 26Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! 27Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?! 28Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? 29Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. 30Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Jelenleg kiválasztva:
:
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Public Domain