Prédikátor 1
1
Nincs semmi új a nap alatt
1A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei:
2Igen nagy hiábavalóság
– mondja a Prédikátor –,
igen nagy hiábavalóság!
Minden hiábavalóság!
3Mi haszna van az embernek
minden fáradozásából,
ha fáradozik a nap alatt?
4Nemzedékek jönnek,
nemzedékek mennek,
de a föld örökké ugyanaz marad.
5Fölkel a nap, és lemegy a nap,
siet vissza arra a helyre,
ahol majd újból fölkel.
6A szél fúj délre,
majd északnak fordul,
körbefordul a szél járása,
és visszatér oda, ahonnan elindult.
7Minden folyó a tengerbe ömlik,
és a tenger mégsem telik meg,
pedig ugyanoda folynak a folyók,
újra meg újra oda folynak.
8Minden dolog fárasztó,
el sem tudja mondani az ember.
Szemünk nem győz eleget nézni,
fülünk nem tud eleget hallani.
9Ami volt, ugyanaz lesz majd,
és ami történt, ugyanaz fog történni,
mert nincs semmi új a nap alatt.
10Ha van is olyan dolog,
amiről azt mondják, hogy új,
az is megvolt már régen,
megvolt már jóval előttünk.
11Nem emlékszünk az elmúltakra,
de ami ezután következik,
arra sem fognak emlékezni,
akik majd azután lesznek.
A Prédikátor tapasztalatai
12Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben, 13és rászántam magam arra, hogy megvizsgáljak és bölcsen kikutassak mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez, azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele. 14Láttam, hogy mindaz, amit véghezvisznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés. 15Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni.
16Így gondolkodtam magamban: Én sokkal nagyobb bölcsességre tettem szert, mint azok, akik elődeim voltak Jeruzsálemben; sok bölcsességet és ismeretet szereztem. 17Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés. 18Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is.
Jelenleg kiválasztva:
Prédikátor 1: RÚF
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014

:
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014