1Mózes 33
33
Ézsau kibékül Jákóbbal
1Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz férfi van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgálóleány mellé. 2Előreállította a szolgálóleányokat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. 3Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. 4Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. 5Amikor Ézsau föltekintett, és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, azt kérdezte: Kik ezek? Jákób így felelt: A gyermekek, akiket Isten adott kegyelméből a te szolgádnak. 6Majd odaléptek a szolgálók gyermekeikkel együtt, és leborultak. 7Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. 8Akkor ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész tábor, amellyel találkoztam? Ő ezt felelte: Arra, hogy elnyerjem uram jóindulatát. 9Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! 10De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál. 11Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta.
12Akkor Ézsau ezt mondta: Induljunk el, menjünk, majd én előtted megyek! 13De Jákób így felelt neki: Tudja az én uram, hogy a gyermekek gyengék, meg szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha csak egy napig is hajszolják azokat, elhullik az egész nyáj. 14Menjen csak az én uram a szolgája előtt, én majd ballagok lassan az előttem járó jószág és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok az én uramhoz Széírbe. 15Ézsau ezt mondta: Hadd hagyjak nálad néhányat a velem levő emberek közül. De ő azt felelte: Minek az, ha elnyertem uram jóindulatát? 16Így kelt útra Ézsau még aznap Széír felé.
17Jákób azonban Szukkót felé indult, és ott épített magának házat, jószágának pedig lombokból árnyékvetőt készített. Ezért hívják azt a helyet Szukkótnak. 18Így jutott el Jákób, Paddan-Arámból elindulva, épségben Sikem városáig, amely Kánaán földjén van. Tábort ütött a várossal szemben, 19és a mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz keszíta ezüstért. 20Majd felállított ott egy oltárt, és így nevezte el: Isten, Izráel Istene!
Jelenleg kiválasztva:
1Mózes 33: RÚF
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014

: