Ézsaiás 66

66
A hamis vallásosság ítélete
1Ezt mondja az Úr:
A menny az én trónusom,
a föld pedig lábam zsámolya.
Milyen házat akartok építeni nekem,
és milyen helyen kellene tartózkodnom?
2Hiszen mindent az én kezem alkotott,
így keletkezett minden – így szól az Úr.
Mert én arra tekintek,
aki elesett és megtört szívű,
és aki igéimet tiszteli.
3Bikát vágnak le,
de embert is ölnek,
juhot áldoznak,
de kutya nyakát is szegik.
Ételáldozatot mutatnak be,
de disznóvért is,
tömjéneznek emlékeztetőül,
de a bálványt is áldják.
Ők is maguk választották meg útjukat,
és förtelmes bálványaikban gyönyörködtek.
4Én is magam választom meg,
hogy mivel bántsam őket,
és rájuk hozom, amitől borzadnak.
Mert szóltam, de nem feleltek,
beszéltem, de nem hallgattak rám,
hanem azt tették, amit rossznak látok,
azt választották, ami nem tetszik nekem.
5Halljátok az Úr igéjét,
akik tisztelitek igéit:
Honfitársaitok, akik gyűlölnek
és kitaszítanak benneteket az én nevem miatt,
ezt mondogatják: Mutassa meg dicsőségét az Úr,
látni akarjuk örömötöket!
Ők azonban szégyent vallanak.
6Zúgás hangzik a városból,
hangzik a templomból:
az Úr hangja, aki megfizet
ellenségeinek érdemük szerint.
Jeruzsálem jövendő boldogsága
7Mielőtt vajúdott, már meg is szült;
mielőtt rájött a fájdalom,
fiút hozott a világra.
8Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót?
Vajon egy országért
csak egy napig kell vajúdni?
Születik-e nép csak úgy egyszerre?
Hiszen alig vajúdott Sion,
máris megszülte fiait.
9Csak megindítsam,
és ne vezessem le a szülést?
– kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem,
megakadályozzam? – kérdezi Istened.
10Örüljetek Jeruzsálemmel!
Vigadjatok vele mindnyájan,
akik szeretitek!
Szívből örüljetek vele mind,
akik gyászoltátok!
11Mert jóllakásig szophattok
vigasztalást nyújtó melleiből,
gyönyörködve szívhatjátok duzzadó kebleit.
12Bizony, ezt mondja az Úr:
Folyamként árasztom rá a békességet,
mint megáradt patakot
a népek gazdagságát.
Megszoptatnak, karjukon hordoznak
és térdükön ringatnak benneteket.
13Ahogyan az anya vigasztalja fiát,
úgy vigasztallak én titeket:
Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!
14Meglátjátok, és szívből örvendeztek,
testetek is virul, mint a fű.
Megtudják, hogy az Úr
támogatja szolgáit,
ellenségeit pedig megbünteti.
15Mert eljön az Úr tűzben,
harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél.
Rájuk zúdítja lángoló haragját,
és fenyítését lángoló tűzben.
16Mert tűzzel ítél az Úr,
kardja minden embert elér,
és sokan lesznek, akiket megöl az Úr.
17Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik disznóhúst, undorító állatot és egeret esznek – így szól az Úr.
18Ismerem tetteiket és gondolataikat. Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet! 19Felállítok majd köztük egy jelet, és akik megmenekültek közülük, elküldöm azokat a népekhez: Tarsísba, Pút és Lúd íjászaihoz, Túbalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet: vigyék hírül dicsőségemet a népeknek! 20Elhozzák minden honfitársatokat az összes nép közül ajándékul az Úrnak: lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken, szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr –, ahogyan Izráel fiai szokták elhozni ajándékukat tiszta edényben az Úr házába. 21Én pedig ezek közül is választok papokat és lévitákat – mondja az Úr.
22Mert ahogyan megmarad
az új ég és az új föld,
amelyet én alkotok – így szól az Úr –,
ugyanúgy megmaradnak
utódaitok és a nevetek is.
23Azután újholdról újholdra
és szombatról szombatra
eljön minden ember,
és leborul előttem – mondja az Úr.
24És amikor kimennek,
ott látják majd azoknak a holttestét,
akik hűtlenül elpártoltak tőlem.
Nem pusztulnak el ott a férgek,
a tűz sem alszik ki,
és minden ember undorodni fog tőlük.

Jelenleg kiválasztva:

Ézsaiás 66: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be