Jeremiás 9

9
Az egész nép romlott
1Bárcsak lenne a pusztában
egy kunyhóm az út mentén!
Elhagynám népemet, elmennék tőle,
mert mindenki házasságtörő,
hűtlen társaság!
2Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj,
hazugsággal biztosítják hatalmukat az országban,
nem pedig igazsággal!
Egyik gonoszságot teszik a másik után,
de engem nem ismernek
– így szól az Úr.
3Óvakodjék mindenki a felebarátjától,
még a testvérben se bízzatok!
Hiszen a testvér is
mind rá akar csak szedni,
rágalmakat terjeszt
még a felebarát is.
4Becsapják egymást az emberek,
nem mondanak igazat.
Hazug fortélyokra tanítják nyelvüket,
folyvást romlottságon fáradoznak.
5Lakóhelyed álnokság tanyája;
az álnokság miatt
tudni sem akarnak rólam
– így szól az Úr.
6Ezért így szól a Seregek Ura:
Megolvasztom, megvizsgálom őket,
mi mást tehetnék népemmel?
7Gyilkos nyíl a nyelvük,
szájuk álnok módon beszél,
békességről beszélnek egymással,
de magukban cselt szőnek.
8Ne kérjem számon ezeket
– így szól az Úr –,
és ne álljak bosszút az ilyen népen?
A próféta siratóéneke
9Zokogva siratom a hegyeket,
gyászolom a puszta legelőit,
mert kiégtek, ember sem jár arra,
és nem hallik a nyájak bégetése.
Az ég madarai és a jószágok is
elbujdostak, elköltöztek.
10Jeruzsálemet kőhalommá teszem,
sakálok tanyájává,
Júda városait pedig
lakatlan pusztává teszem.
11Ki az a bölcs ember, aki ezt megérti, és hirdetni tudja, amit az Úr szája kijelentett neki:
Miért vész el az ország?
Miért ég ki, mint a puszta,
ahol senki sem jár?
12Megmondta az Úr: Mivel elhagyták tanításomat, amelyet én adtam nekik, nem hallgattak szavamra, és nem aszerint éltek, 13hanem megátalkodott szívvel követték a Baalokat, amire elődeik tanították őket, 14ezért így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Ürömmel etetem meg ezt a népet, és méreggel itatom meg őket. 15Szétszélesztem őket olyan népek közé, amelyeket nem ismertek sem ők, sem elődeik, és fegyvert küldök a nyomukba, amíg csak meg nem semmisítem őket!
A halott nép elsiratása
16Ezt mondja a Seregek Ura:
Gondoskodjatok siratóasszonyokról,
hívjátok őket, hogy jöjjenek!
Üzenjetek a siratáshoz értőknek,
jöjjenek ide!
17Sietve kezdjenek elsiratni minket;
a mi szemünk is hadd lábadjon könnybe,
a mi szemünkből is omoljon a könny!
18Mert siratóének hangzik a Sionról:
Jaj, hogy elpusztultunk,
de nagy szégyen ért bennünket!
El kellett hagynunk ezt a földet,
feldúlták lakóhelyünket!
19Halljátok hát, asszonyok,
az Úr igéjét,
figyeljetek arra jól, amit mond!
Tanítsátok lányaitokat siratóénekre,
egyik asszony a másikat erre a gyászénekre:
20Bemászott ablakainkon a halál,
betört palotáinkba;
kiirtotta a gyermekeket az utcáról,
az ifjakat a terekről!
21Beszélj! – így szól az Úr:
Úgy hevernek ott az emberek hullái,
mint trágya a mezőn
vagy mint gabona az arató mögött,
amelyet nem köt kévébe senki.
A helyes dicsekvés
22Ezt mondja az Úr:
Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs,
ne dicsekedjék erejével az erős,
ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag!
23Aki dicsekedni akar,
azzal dicsekedjék,
hogy érti és tudja rólam,
hogy én vagyok az Úr,
aki szeretetet, jogot és igazságot
teremtek a földön,
mert ezekben telik kedvem
– így szól az Úr!
24Eljön az idő – így szól az Úr –, amikor megbüntetek minden körülmetéltet és körülmetéletlent: 25Egyiptomot és Júdát, Edómot és az ammóniakat, Móábot és mindazokat, akik körülnyírt hajúak, és a pusztában laknak. Mert mindezek a népek körülmetéletlenek, Izráel egész háza azonban körülmetéletlen szívű.

Jelenleg kiválasztva:

Jeremiás 9: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be