Jób 13
13
Jób vádolja barátait
1Mindezt saját szememmel láttam,
fülemmel hallottam, és megértettem.
2Én is tudom, amit ti tudtok,
nem vagyok alábbvaló nálatok.
3Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni,
Istennel szemben akarok védekezni.
4Mert hazugságot koholtok ellenem,
mindannyian mihaszna orvosok vagytok!
5Bárcsak hallgatnátok végre!
Legalább ebben bölcsnek tűnhetnétek!
6Hallgassátok meg védekezésemet,
és figyeljetek ajkam ellenvetéseire!
7Isten érdekében beszéltek álnokságot?
Az ő érdekében beszéltek hamisságot?
8Neki akarjátok pártját fogni,
vagy Isten mellett perbe szállni?
9Jó vége lesz-e, ha megvizsgál titeket?
Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket?
10Szigorúan megbüntet titeket,
ha titokban személyválogatók vagytok.
11Nem ijedtek meg fenséges voltától?
Nem fog el benneteket rettegés?
12Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok,
sáncaitok agyagsáncok.
Jób Isten elé akar állni
13Hallgassatok már el, hadd beszéljek én,
bármi történjék is velem!
14Miért szaggatnám fogaimmal testemet,
miért tenném kockára életemet?
15Hiszen megöl engem,
nem is reménykedem;
csak utaimat akarom védeni előtte.
16Nekem már ez is szabadítás lenne,
hiszen elvetemült ember nem kerülhet elé.
17Azért most figyeljetek szavamra,
hallgassatok magyarázatomra!
18Íme, előterjesztem ügyemet!
Tudom, hogy nekem van igazam.
19Van-e, aki perbe száll velem?
Akkor elhallgatok, és jöjjön a halál!
20Csak kettőt ne tégy velem,
színed elől akkor nem rejtőzöm el:
21vedd le rólam kezed,
és ijesztgetéseddel meg ne rémíts engem!
22Szólj hozzám, és én válaszolok,
vagy én beszélek, és te felelj nekem!
23Mi a bűnöm, mi a vétkem?
Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem!
24Miért rejted el arcodat,
miért tartasz ellenségednek?
25Elsodort falevelet rémítesz,
és száraz szalmaszálat üldözöl,
26hogy ily sok keserűséget róttál rám,
és ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?!
27Béklyót tettél a lábamra,
szemmel tartod minden ösvényemet,
még lábam nyomát is megjegyzed!
28Korhadtan mállok szét,
mint a molyrágta ruha.
Jelenleg kiválasztva:
Jób 13: RÚF
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014
Jób 13
13
Jób vádolja barátait
1Mindezt saját szememmel láttam,
fülemmel hallottam, és megértettem.
2Én is tudom, amit ti tudtok,
nem vagyok alábbvaló nálatok.
3Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni,
Istennel szemben akarok védekezni.
4Mert hazugságot koholtok ellenem,
mindannyian mihaszna orvosok vagytok!
5Bárcsak hallgatnátok végre!
Legalább ebben bölcsnek tűnhetnétek!
6Hallgassátok meg védekezésemet,
és figyeljetek ajkam ellenvetéseire!
7Isten érdekében beszéltek álnokságot?
Az ő érdekében beszéltek hamisságot?
8Neki akarjátok pártját fogni,
vagy Isten mellett perbe szállni?
9Jó vége lesz-e, ha megvizsgál titeket?
Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket?
10Szigorúan megbüntet titeket,
ha titokban személyválogatók vagytok.
11Nem ijedtek meg fenséges voltától?
Nem fog el benneteket rettegés?
12Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok,
sáncaitok agyagsáncok.
Jób Isten elé akar állni
13Hallgassatok már el, hadd beszéljek én,
bármi történjék is velem!
14Miért szaggatnám fogaimmal testemet,
miért tenném kockára életemet?
15Hiszen megöl engem,
nem is reménykedem;
csak utaimat akarom védeni előtte.
16Nekem már ez is szabadítás lenne,
hiszen elvetemült ember nem kerülhet elé.
17Azért most figyeljetek szavamra,
hallgassatok magyarázatomra!
18Íme, előterjesztem ügyemet!
Tudom, hogy nekem van igazam.
19Van-e, aki perbe száll velem?
Akkor elhallgatok, és jöjjön a halál!
20Csak kettőt ne tégy velem,
színed elől akkor nem rejtőzöm el:
21vedd le rólam kezed,
és ijesztgetéseddel meg ne rémíts engem!
22Szólj hozzám, és én válaszolok,
vagy én beszélek, és te felelj nekem!
23Mi a bűnöm, mi a vétkem?
Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem!
24Miért rejted el arcodat,
miért tartasz ellenségednek?
25Elsodort falevelet rémítesz,
és száraz szalmaszálat üldözöl,
26hogy ily sok keserűséget róttál rám,
és ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?!
27Béklyót tettél a lábamra,
szemmel tartod minden ösvényemet,
még lábam nyomát is megjegyzed!
28Korhadtan mállok szét,
mint a molyrágta ruha.
Jelenleg kiválasztva:
:
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014