Filippi 4
4
Keresztyén élet becsületben és örömben
1Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim! 2Evódiát intem, és Szintikhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban. 3Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért, Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek a neve benne van az élet könyvében.
4Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! 5A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! 6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; 7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.
8Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! 9Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.
Köszönet a gyülekezet gondoskodásáért
10Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 11Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. 12Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. 13Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. 14Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 15Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül, 16mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. 17Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 18Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. 19Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 20A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.
Befejezés, áldáskívánás
21Köszöntsetek minden szentet Krisztus Jézusban! Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. 22Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók. 23A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!
Jelenleg kiválasztva:
Filippi 4: RÚF
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014

: