Róma 11

11
Isten nem vetette el Izráelt
1Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. 2Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen: 3„Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.” 4Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” 5Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; 6ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem.
7Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, 8amint meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” 9Dávid is ezt mondja:
„Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá,
megbotlássá és megtorlássá!
10Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak,
és hátukat görnyeszd meg örökre!”
Izráel elesése üdvösség a népeknek
11Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izráelt. 12Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. 13Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére, 14ha valamiképpen féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük némelyeket. 15Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? 16Ha pedig a zsenge szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok.
A szelíd és a vad olajfa
17Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, 18ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19Azt mondod erre: „Azért törettek ki ágak, hogy én beoltassam.” 20Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! 21Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. 22Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát: az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz. 23De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. 24Hiszen ha te a természeted szerinti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább be fognak oltatni a saját olajfájukba azok, akik természetük szerint odatartoznak!
Az egész Izráel üdvözülni fog
25Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a népek teljes számban be nem jutnak, 26és így üdvözülni fog az egész Izráel, amint meg van írva:
„Eljön Sionból a Megváltó,
eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából,
27és én ezt a szövetségemet adom nekik,
amikor eltörlöm bűneiket.”
28Az evangélium miatt tehát Isten ellenségei tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, 29mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. 30Mert ahogyan ti egykor engedetlenek voltatok Istennel szemben, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén, 31úgy ők is engedetlenek most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. 32Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.
Isten bölcsességének dicsérete
33Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! 34Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? 35Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” 36Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

Jelenleg kiválasztva:

Róma 11: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be