2 Timótheus 2:14-19
2 Timótheus 2:14-19 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Emlékeztesd az embereidet ezekre! Figyelmeztesd őket Isten jelenlétében, hogy ne vitatkozzanak bizonyos szavakon, mert annak semmi értelme! Sőt, az ilyen vitatkozás kárt okoz azokban, akik hallgatják! Igyekezz mindent megtenni, hogy Isten tetszését elnyerjed! Légy Istennek olyan szolgája, akinek nem kell szégyenkeznie Ura előtt semmiért, és aki helyesen tanítja és alkalmazza Isten igazságait! Kerüld az értelmetlen vitatkozásokat, mert ezek csak eltávolítják az embereket Istentől! Az ilyen beszédek úgy terjednek közöttük, mint a veszélyes fertőzés. Hümenaiosz és Filétosz is ilyen dolgokat terjesztenek, hiszen azt állítják, hogy a halottak feltámadása már megtörtént, s ezzel felforgatják némelyek hitét. Bizony, ezzel nagyon eltértek az igazságtól! Isten azonban olyan erős alapot épített, amelyet senki sem tud lerombolni. Erre ez a két dolog van felírva: „Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá”, és: „Aki azt mondja, hogy az Úrhoz tartozik, az hagyjon fel minden hamissággal!”
2 Timótheus 2:14-19 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Ezekre emlékeztess, Isten előtt tett erős bizonyságtétellel, hogy ne legyenek szócsaták, melyek semmire sem hasznosak, csak a hallgatók felforgatására. Serényen igyekezz arra, hogy kipróbáltan állhass egykor (majd) az Isten elé, olyan munkás gyanánt, akinek nem kell szégyent vallania, aki helyesen hasogatja az igazság beszédét. A közönséges, üres locsogások elől térj ki, hiszen mindig több istentelenségre haladnak előre, beszédjük, mint a rákfene, pusztít maga körül. Közülük való Himenajosz és Filétosz, kik az igazságot elhibázták, mikor azt beszélték, hogy a feltámadás már megtörtént és ezzel felforgatják némelyek hitét. Mindamellett szilárdan áll az isteni alap és ez a pecsétje: „Ismeri az Úr, kik az övéi” és: „Álljon el a hamisságtól mindenki, ki a Krisztus nevét ajkára veszi.”
2 Timótheus 2:14-19 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására. Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. És az ő beszédök mint a rákfekély terjed; közülök való Himenéus és Filétus. A kik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét. Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja.
2 Timótheus 2:14-19 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Ezekre emlékeztesd, és az Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására. Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz, akik az igazság kérdésében eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét. Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”
2 Timótheus 2:14-19 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására. Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Himenaiosz és Filétosz, akik az igazságtól eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét. Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”