Cselekedetek 25:22-27
Cselekedetek 25:22-27 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Agrippa pedig monda Festusnak: Szeretném magam is azt az embert hallani. Ő pedig monda: Holnap meg fogod őt hallani. Másnap tehát eljővén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város főfőpolgáraival együtt, Festus parancsolatjára előhozák Pált. És monda Festus: Agrippa király, és ti férfiak mindnyájan, kik velünk egybe itt vagytok! Látjátok őt, ki felől a zsidóknak egész sokasága megkeresett engem, mind Jeruzsálemben, mind itt, azt kiáltva, hogy nem kell néki tovább élnie. Én pedig, ámbár megértém, hogy semmi halálra méltó dolgot sem cselekedett, de mivel éppen ő maga appellált Augustusra, elvégeztem, hogy elküldöm őt. Ki felől nem tudok valami bizonyost írni az én uramnak. Ezért hoztam őt előtökbe, és kiváltképen te elődbe, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténtével tudjak mit írni. Mert esztelen dolognak látszik nékem, hogy a ki foglyot küld, az ellene való vádakat is meg ne jelentse.
Cselekedetek 25:22-27 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Agrippa erre így szólt Fesztuszhoz: „Szeretném magam is hallani ezt az embert!” – „Holnap hallani fogod” – válaszolta ő. Másnap aztán megérkezett Agrippa és Bereniké nagy pompával, és miután az ezredessel és a város előkelőségeivel együtt bevonultak a nagyterembe, Fesztusz parancsára elővezették Pált. Fesztusz ezután így szólt: „Agrippa király és ti, férfiak, mind, akik velünk együtt jelen vagytok, látjátok ezt az embert, aki miatt megostromolt engem az egész zsidóság Jeruzsálemben, sőt még itt is, azt kiáltva, hogy ennek nem szabad tovább élnie. Én azonban azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt. Ámde semmi bizonyosat nem tudok írni róla uramnak, ezért elétek vezettettem, elsősorban is eléd, Agrippa király, hogy kihallgatása után legyen mit írnom róla. Mert értelmetlennek tartom, hogy aki foglyot küld, ne jelentse az ellene emelt vádat is.”
Cselekedetek 25:22-27 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Agrippa erre így szólt Fesztuszhoz: Szeretném magam is hallani ezt az embert! – Holnap hallani fogod – válaszolta ő. Másnap megérkezett Agrippa és Bereniké nagy pompával, és miután az ezredessel meg a város előkelőségeivel együtt bevonultak a nagyterembe, Fesztusz parancsára elővezették Pált. Fesztusz ezután így szólt: Agrippa király és ti, férfiak, mind, akik velünk együtt jelen vagytok, látjátok ezt az embert, aki miatt engem ostromolt az egész zsidóság Jeruzsálemben, sőt még itt is, azt kiáltozva, hogy nem szabad tovább élnie. Én azonban azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt. Ámde semmi bizonyosat nem tudok írni róla uramnak, ezért elétek vezettettem, elsősorban is eléd, Agrippa király, hogy kihallgatása után legyen mit írnom róla. Mert értelmetlennek tartom, hogy aki foglyot küld, ne jelentse az ellene emelt vádat is.
Cselekedetek 25:22-27 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Agrippa király ezt válaszolta: „Fesztusz, én is szeretném meghallgatni azt a férfit.” „Holnap meghallgathatod” — mondta Fesztusz. Másnap Agrippa és Bereniké díszes ruhába öltözve újra eljöttek. A katonai és városi vezetőkkel együtt bevonultak egy nagy terembe, majd Fesztusz parancsára eléjük állították Pált. Ekkor Fesztusz így szólt: „Agrippa király és ti mindannyian! Itt látjátok ezt az embert, akit a zsidók vezetői megvádoltak előttem Jeruzsálemben is, meg itt is. Azt kiabálták, hogy Pálnak meg kell halnia, én viszont megállapítottam, hogy semmi olyat nem tett, amiért halálbüntetést érdemelne. De mivel Pál azt akarta, hogy a császár ítéljen felette, elhatároztam, hogy elküldöm a császárhoz. Azonban nem tudom, hogy mit írjak róla a császárnak. Ezért elétek állítom, elsősorban pedig eléd, Agrippa király. Azt remélem, hogy kikérdezitek, és ez után a vizsgálat után meg tudom írni, miért is kell a császárhoz küldenem. Hiszen nincs értelme valakit odaküldeni, ha nem tudjuk megírni, mivel vádolják.”
Cselekedetek 25:22-27 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Agrippa ekkor így szólt Fesztuszhoz: „Magam is szeretném meghallgatni azt az embert.” „Holnap – szólt a helytartó – meghallhatod őt.” Másnap nagy pompával érkezett meg Agrippa és Berniké, s az ezredesekkel és a város kimagasló férfiaival együtt bementek az előadó terembe. Fesztusz parancsára előhozták Pált. Azután megszólalt Fesztusz: „Agrippa király s mindazok, akik most itt velünk együtt vagytok, megfigyelhetitek azt a férfit, akinek ügyében Jeruzsálemben is, itt is a zsidók tömegestül fordultak hozzám s azt kiáltozták, hogy ez ne éljen tovább! Én magam úgy találtam, hogy semmi halálra méltót nem követett el. Mivel azonban a császárra fellebbezett, úgy ítéltem, hogy odaküldöm. De nem áll semmi biztos adat a rendelkezésemre, amit az úrnak írhatnék. Azért vezettettem őt elétek, és különösen eléd Agrippa király, hogy ha a kikérdezése megtörténik, tudjak mit írni. Értelmetlenségnek tűnik fel ugyanis előttem, hogy foglyot küldjek, és ne jelezzem az ellene emelt vádakat is.”