Kolossé 2:14-23

Kolossé 2:14-23 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Adósság-listánkat — amely azzal vádolt bennünket, hogy felsorolta az Isten törvénye ellen elkövetett vétkeinket — odaszegezte a Keresztre, s ezáltal azt végleg eltörölte. Ugyanakkor a szellemi világ fejedelmeit és uralkodóit Krisztus közreműködésével megfosztotta hatalmuktól, és diadalmenetében közszemlére tette őket, mint győztes hadvezér a foglyait. Ezért ne engedjétek, hogy bárki is szabályok közé szorítson benneteket a tekintetben, hogy mit ehettek vagy ihattok, vagy hogy milyen zsidó vallási ünnepeket — például az Újhold vagy a Szombat ünnepét — kell megtartanotok. Mindezek a vallási szabályok a múltban csak előrevetített árnyékai voltak a közeledő valóságnak — vagyis Jézus Krisztusnak. Ne veszítsétek el a győztesnek járó jutalmatokat olyan emberek miatt, akik élvezik az alázatoskodást, az angyalokat imádják, és mindig a látomásaikról beszélnek. Ezek ok nélkül nagyra tartják magukat, mert a régi emberi természetük szerint gondolkodnak. Az ilyenek nem ragaszkodnak a „Fejhez”, vagyis Krisztushoz. Pedig Krisztus kapcsolja és tartja össze a „Test” részeit az izületek és inak által. Így növekszik a „Test”, amelyet Isten nevel föl. Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, amelyek ezt követelik: „Ne vedd a kezedbe!” „Ne egyél ilyet!” „Még csak hozzá se érj!” Hiszen ezek olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek elhasználásra valók és nem maradnak meg sokáig. Ha ilyen szabályokat akartok betartani, akkor csak emberek tanításait és parancsait követitek, és nem Isten gondolatait. Ezek a szabályok bölcs dolgoknak látszanak, de csak a vallásoskodást szolgálják, amelyre a hamis alázatosság és a test gyötrése jellemző. Ezeknek azonban semmi hasznuk sincs, mert csak a régi emberi természet kívánságainak kielégítését szolgálják.

Kolossé 2:14-23 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

azután, hogy az ellenünk kézzel írt és tételekbe foglalt kézírást kitörölte, és azt a kereszthez hozzászegezve, eltolta az útból, amennyiben a fejedelemségeket és fennhatóságokat lefegyverezte, őket nyilvánosan kipellengérezte és ezzel diadalmenetben meghurcolta. Senki meg ne ítéljen hát titeket evés és ivás, ünnep vagy újhold, vagy szombatok dolgában, melyek az eljövendőknek árnyékai csak, míg a testi valóság a Krisztustól való. Alázatoskodással vagy angyalok tiszteletével tetszelegve meg ne fosszon titeket a pályadíjtól senki, aki látomások után indul, s akit ok nélkül felfuvalkodottá tesz a hústól vezetett értelem, ki nem kapaszkodik bele erősen a Főbe, noha az egész test belőle kapja növekedését. Amennyiben a kapcsokon és kötelékeken át ellátva és egybekötözve Isten adja növekedését. Ha pedig már a világ elemeitől elszakadtatok, s a Krisztussal együtt meghaltatok, miért állítotok fel, mintha még a világban élnétek ilyen tételeket: Ne fogd meg, meg se ízleld, hozzá ne nyúlj! Emberi tanításból folyó parancsolatokat követtek velük, s olyan dolgokhoz tapadtok, melyek elhasználás útján mind romlásra vannak szánva, amikben van ugyan a bölcsességnek valami rendszere, összekötve önkényesen választott istentisztelettel, alázatoskodással, test nem kíméléssel, de értéktelen dolgokra vannak alkalmazva, melyek a hústest megtöltésére szolgálnak.

Kolossé 2:14-23 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban. Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, a melyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. És nem ragaszkodván a Főhöz, a Kiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel. Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (A mik mind a velök való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? A melyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók.