Kolossé 3:1-25

Kolossé 3:1-25 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben. Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás; Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt: A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa. Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek. Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek. Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. A ki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.

Kolossé 3:1-25 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala. Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. Ti, gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. Ti, apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. Ti, szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.

Kolossé 3:1-25 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Mivel Krisztussal együtt feltámadtatok a halálból, a mennyei dolgokra törekedjetek, hiszen Krisztus is a mennyben ül, Isten jobb oldalán! A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek! Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. Igen, a mi új életünk már Krisztusban van, s amikor majd ő megjelenik, akkor vele együtt ti is dicsőségesen megjelentek. Ezért gyökerestül irtsátok ki magatokból a régi emberi természetet, és annak minden megnyilvánulását: a szexuális bűnöket, minden gonosz kívánságot és szenvedélyt, és a gazdagság után való vágyakozást, amely a bálványimádás egyik fajtája. Ezek miatt sújt le Isten haragja az engedetlenekre. Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. Most azonban irtsátok ki magatokból a haragot és a dühöngést; ne mondjatok, vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, és ne káromkodjatok! Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen ez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkőztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul, és így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó származású, körülmetélt vagy körülmetéletlen, más népből származó idegen, tanulatlan, rabszolga vagy szabad volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is. Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak! Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének” a tagjai vagytok! Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket! Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és általa adjatok szüntelenül hálát Istennek, az Atyának! Asszonyok, éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt, mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak! Férfiak, isteni szeretettel szeressétek feleségeteket, és ne bánjatok velük durván, se keserűséggel! Gyermekek, mindenben fogadjatok szót a szüleiteknek, mert ez így illik azokhoz, akik az Úrhoz tartoznak. Apák, ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek! Rabszolgák, minden helyzetben engedelmeskedjetek földi uratoknak, ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy megdicsérjenek, hanem őszintén, az Úr iránti tiszteletből! Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok. Jusson eszetekbe, hogy a munkátok igazi jutalmát nem emberektől, hanem magától az Úrtól kapjátok majd! Mennyei örökséget ad nektek, hiszen valójában Krisztust, az Urat szolgáljátok! Ha pedig valaki igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit megérdemel — akárki legyen is —, mert Isten nem személyválogató!

Kolossé 3:1-25 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Ha tehát a Krisztussal együtt feltámadtatok, a fenn lévőket keressétek, ahol a Krisztus van, az Isten jobbján ülve. Eszetek a fenn lévőkön járjon, ne a földön levőkön. Hiszen meghaltatok, s életetek a Krisztussal együtt rejtve van az Istenben. Mikor a Krisztus, aki a mi életünk, láthatóvá lesz, akkor ti is megdicsőülve vele együtt láthatókká lesztek. Öljétek el hát földön lévő tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, szenvedélyt, gonosz vágyat, továbbá a telhetetlenséget, ami bálványimádás. Ezekért jön el az Isten haragja. Bennük jártatok ti is egykor, mikor ezekből állt az életetek. Most azonban tegyétek le ti is mind: a haragot, indulatot, gonoszságot, rágalmazást, szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen, ha egyszer az óembert foglalkozásaival együtt levetkőztétek és az újat felöltöttétek, mely annak képére újul meg minduntalan új megismerésre, aki azt teremtette. S ebben nincs hellén és zsidó, körülmetélt és körülmetéletlen, barbár, szittya, rabszolga, szabad, hanem minden a Krisztus és mindenekben a Krisztus van. Öltsétek fel tehát azért, mert Isten választottai, szentek és szeretettek vagytok, az irgalom gerjedezését, jóságosságot, alázatosságra való törekvést, szelídséget, hosszútűrést. Viseljétek el egymást és legyetek kegyelmesek egymáshoz, ha valakinek valaki ellen panasza volna. Ahogy az Úr kegyelmet adott nektek, úgy kegyelmezzetek ti is. Mindezekre rá öltsétek fel a szeretetet, mely a legtökéletesebb kötelék. A Krisztus békessége legyen a versenybíró szívetekben. Erre a békességre hívtak el titeket egy testben. Háládatosak legyetek. A Krisztus igéje gazdagon lakozzék bennetek, teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást, Szellem adta dallamokkal, énekekkel és dalokkal kedvesen énekeljetek szívetekben Istennek. Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úrnak, Jézusnak nevében tegyetek, s közben adjatok hálát őrajta keresztül Istennek, az Atyának. Asszonyok, legyetek férjetek alá vetve, mint az az Úrban illő. Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne keseredjetek el ellenük. Gyermekek, mindenben hallgassatok szüleitekre, mert ez kedves az Úrban. Atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hogy kedvetlenné ne váljanak. Rabszolgák, mindenben fogadjatok szót hús szerint való uraitoknak, ne szemnek szánt szolgálattal, ahogy emberek tetszését szokták keresni, hanem egyszerű szívvel, az Urat félve. Ha valami munkát végeztek, azt lelketekből tegyétek, mint akik azt az Úrnak s nem embereknek teszik, hisz tudjátok, hogy viszonzásképpen örökrészeteket fogja nektek adni az Úr. Az Úrnak, a Krisztusnak végezzétek rabszolgálatotokat. Mert aki igazságtalanságával kárt tesz, azt nyeri el, amit ártott, és ebben nincs személyválogatás.

Kolossé 3:1-25 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala. Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát. Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.