5 Mózes 32:2-52
5 Mózes 32:2-52 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Tanításom záporozzon a földre, szavam hulljon, mint harmat a rétre, mint langyos nyári eső a fűre, tavaszi zápor a sarjadó vetésre. Dicsérjétek Istenünket, mert az Örökkévaló nevét hirdetem! Kőszikla ő! Minden tette tökéletes, minden döntése igazságos. Hűséges Isten, nincs benne hamisság, mindenben egyenes és igaz. De ez a nemzedék megromlott, már nem is a gyermekei többé! Bizony elfajzott és elvetemült nemzedék ez! Hát így viszonzod az Örökkévaló jóságát, ostoba és esztelen nemzedék? Hiszen Atyád ő, aki teremtett, Alkotód, aki nemzetté nevelt! Emlékezz hát a régi időkre, gondold végig sok-sok nemzedék éveit! Kérdezd apádat, majd ő elmondja, és az öregeket, ők elbeszélik: amikor a Felséges örökséget osztott a nemzeteknek, mikor Ádám fiait szétválasztotta, s földjük határait kijelölte, Izráel fiainak száma szerint, akkor Jákób fiait magának választotta, így lett Izráel az Örökkévaló saját tulajdona, öröksége. Puszta földön találta, kietlen, szeles, vad sivatagban, karjával körülölelte, gondozta és óvta, mint a szeme fényét. Mint sas a fészkét oltalmazza, fiókáit védi és betakarja, majd kiterjeszti szárnyát, kicsinyeit felkapja, tulajdon tollain hordozza, úgy vezette népét az Örökkévaló egymaga. Más isten nem volt vele. Népét az Örökkévaló a föld magaslatain járatta, mezők termésével táplálta, még a kősziklából is mézzel etette, kovakőből is olajjal itatta. Táplálta tehenek vajával, juhok tejével, básáni bakok, bárányok és kosok húsával, a legjobb búzával, és szőlő vérével, a legjobb borral. De mikor meghízott Jesurún, gazdája ellen rugdosott. Meghíztál, Izráel, kövér lettél, elhájasodtál! Elhagytad Teremtődet, az Örökkévalót, megvetetted szabadításod Kőszikláját! Féltékenységre ingerelték más istenekkel, utálatos bálványokkal bosszantották. Gonosz szellemeknek áldoztak, nem Istennek, más isteneknek, akiket nem ismertek. Újaknak, akik csak most jöttek, s akiket Izráel ősei sem ismertek. Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted, elfordultál Istenedtől, aki világra hozott! Látta ezt az Örökkévaló, és felháborodott, eltaszította haragjában fiait és leányait. „Elrejtem arcomat előlük — mondta —, lássam, mire mennek nélkülem! Mert elvetemült nemzedék ez, hűtlen és állhatatlan gyermekek. Féltékenységre ingereltek azzal, ami nem Isten, felbosszantottak ostoba bálványaikkal. Hát én is féltékennyé teszem őket oly néppel, amely nem a népem, bosszantom őket ostoba nemzetekkel. Haragom tüze lángra lobban, s mindent megemészt a Seol fenekéig, elégeti a földet és minden termését, fölgyújtja még a hegyek alapját is. Csapásokkal sújtom népemet, nyilaimat szórom rájuk, éhség sorvasztja, emésztő láz és halálos járvány pusztítja, vérengző vadak foga szaggatja, porban csúszó kígyók mérge öldösi őket. Kívül fegyver gyilkolja népem, otthon a rettegés, nem kímél sem férfit, sem szüzet, csecsemőt és öreget egyaránt elér. Gondoltam, szétzúzom őket egészen, még emléküket is eltörlöm az emberek közül, ha nem tartanék az ellenség gúnyolódásától, hogy öntelten félremagyarázzák: »Nem az Örökkévaló tette ezt velük, erős kezünk győzte le őket!«” Milyen értelmetlen ez a nép, nincs köztük bölcs tanácsadó! Ha bölcsek lennének, megértenék sorsukat. Hogyan üldözhet egy ezret hogyan futamíthat meg kettő tízezret, ha Kősziklánk nem dob oda nekik, ha az Örökkévaló nem szolgáltat ki bennünket ellenségeinknek? Mert isteneik meg sem állhatnak Kősziklánk, az Örökkévaló előtt — még ellenségeink is jól tudják ezt. Szőlőjük Sodoma szőlőjéből származik, gyümölcsfáik Gomora kertjéből valók. Szőlőjük keserű fürtöket terem, s a szőlőszemek mérgezők, boruk, mint a sárkányok mérge, viperák gyilkos marása. „Enyém a büntetés joga, enyém a bosszúállás — mondja az Örökkévaló —, megőrzöm ezt magamnak, lepecsételt kincseim között. Én megfizetek nekik, s akkor elhullanak, mert közel a veszedelem napja, amely rájuk vár, és sebesen közeledik.” Megítéli népét az Örökkévaló, de szolgáin megkönyörül, ha látja, hogy elfogyott erejük, nincs többé sem szolga, sem szabad. „Hol vannak hát isteneitek? — kérdezi tőlük. — Hol van kősziklátok, akiben biztatok? Segítsenek most bálványaitok, akik megették áldozataitok húsát, megitták az italáldozat borát! Most védjenek meg titeket, ha tudnak! Lássátok meg végre, hogy egyedül én vagyok Isten, ÉN VAGYOK, és nincs más Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, megsebesítek és meggyógyítok, s kezemből ki nem ragadhat senki sem! Fölemelem kezemet az égre, és magamra esküszöm. Amilyen biztos, hogy örökké élek, olyan biztos, hogy ezt megteszem: Villámló kardomat megélesítem, marokra fogom, megsuhintom, ítélethez fog kezem, bosszút állok ellenségeimen, és gyűlölőimnek megfizetek. Nyilaim vértől részegednek, kardom jóllakik hússal, a megöltek és foglyok vérével, az ellenség vezéreivel.” Ujjongjatok, ti nemzetek, az ő népével együtt! Mert megtorolja szolgáinak meggyilkolását, bosszút áll ellenségein, de népét és földjét a bűntől megtisztítja. Így énekelte ezt az éneket Mózes, Józsuéval együtt, Izráel egész gyülekezete pedig hallgatta. Miután Mózes befejezte az éneket, ezt mondta nekik: Szívleljétek meg, és véssétek emlékezetetekbe a Törvény minden igéjét, amelyet ma elmondtam nektek! Tanítsátok meg rá gyermekeiteket is, és parancsoljátok meg nekik, hogy engedelmeskedjenek azoknak. Nem üres beszédek ezek, hanem az életet jelentik a számotokra! A Törvény megtartása által lakhattok hosszú ideig azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve bementek, hogy birtokba vegyétek azt. Ugyanazon a napon szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Menj föl az Abárim-hegységbe, a Nebó-hegyre, amely Moáb földjén van, Jerikóval szemben! Onnan tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel népének adok, hogy birtokba vegyék azt. Ott fogsz meghalni, azon a hegyen, és pihenni térsz őseidhez, ahogyan testvéred, Áron is meghalt a Hór-hegyen, és pihenni tért őseihez. Azért határoztam így, mert mindketten vétkeztetek ellenem Meríbat-Kádés vizénél, a Cin-pusztában, amikor nem szenteltetek meg engem Izráel népe előtt. A távolból megláthatod azt a földet, amelyet Izráel népének adok, de oda nem mehetsz be.”
5 Mózes 32:2-52 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra! Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket! Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden ő úta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes ő! Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a magok gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, a ki teremtett? Ő alkotott és erősített meg. Emlékezzél meg az ős időkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked! Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint, Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket: Egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ő vele. A föld magaslatain járatta őt, mezők terméseivel étette, kősziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtből is olajat; Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szőlő vérét, bort ittál. És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtőjét, és megveté az ő üdvösségének kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok. A Kősziklát, a ki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, a ki nemzett téged. Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az ő fiait és leányait. És monda: Elrejtem orczámat előlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem őket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. Veszedelmeket halmozok reájok, nyilaimat mind rájok fogyasztom. Éhségtől aszottan, láztól emésztetten és keserű dögvésztől – a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt. Kivül fegyver pusztít, az ágyasházakban rettegés: ifjat és szűzet, csecsszopót a vén emberrel együtt. Mondom: Elfuvom őket, eltörlöm emlékezetöket az emberek közül. Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! – Mert tanács-vesztett nép ez, és nincs bennök értelem. Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök! Miképen kergethetne egy ezeret, és kettő hogyan űzhetne tízezeret, ha az ő Kősziklájok el nem adja őket, és ha az Úr kézbe nem adja őket?! Mert a mi Kősziklánk nem olyan, mint az ő kősziklájok; ellenségeink is megítélhetik! Mert az ő szőlőjök Sodoma szőlője és Gomora mezősége; bogyóik mérges bogyók, keserűek a gerézdjeik. Sárkányok mérge az ő boruk, áspiskígyóknak kegyetlen epéje. Nincsen-é ez elrejtve nálam, lepecsételve az én kincseim között? Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár! Mert megítéli az Úr az ő népét, és megkönyörül az ő szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erő, s védett és védtelen oda van. És ezt mondja: Hol az ő istenök? a Kőszikla, a melyben bizakodtak? A kik megették az ő véres áldozataik kövérjét, megitták az ő italáldozatuk borát: keljenek fel és segítsenek meg titeket, és oltalmazzanak meg titeket! Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson. Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én! Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek. Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejéből! Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát! Elméne azért Mózes és elmondá ez éneknek minden ígéjét a nép füle hallására, ő és Józsué a Nún fia. És mikor végig elmondá Mózes mind ez ígéket az egész Izráelnek, Monda nékik: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, a melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét; Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt. És ugyanezen a napon szóla az Úr Mózesnek, mondván: Menj fel ebbe az Abarim hegységbe, a Nébó hegyére, a mely Moáb földén van és pedig Jérikhóval átellenben; és nézd meg a Kanaán földét, a melyet én Izráel fiainak adok örökségül. És halj meg a hegyen, a melyre felmégy, és takaríttassál a te népedhez, a miképen meghalt Áron, a te testvéred a Hór hegyén, és takaríttatott az ő népeihez; Mivelhogy vétkeztetek ellenem Izráel fiai között a versengésnek vizénél, a Czin pusztájában Kádesnél: mert nem szenteltetek meg engem Izráel fiai között. Mert szemközt látod a földet; de arra a földre, a melyet én adok Izráel fiainak, oda nem mégy be.
5 Mózes 32:2-52 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. Bizony, az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. Elromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis nemzedék ez. Így fizettek ti az Úrnak, ó, bolond és esztelen nép?! Hisz atyád ő, ki teremtett, ő alkotott s erőssé tett. Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják: A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az emberfiakat, megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint. Mert az Úr része az ő népe, Jákób a kimért öröksége. Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evező-tollán hordozza őket. Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából. A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad. Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – meghíztál, kövér, hájas lettél! – és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Szellemeknek áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, kik nemrég jöttek, akiket az atyák még nem féltek. Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted; elfeledted Istent, aki világra hozott! Látta az Úr, és megutálta bosszúságában fiait s leányait, és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, kikben hűség nincsen. Semmit érő istenekkel ingereltek, hiábavalóságokkal bosszantottak. Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomtól, ég a Seól fenekéig, megemészti a földet s gyümölcsét, felgyújtja a hegyek alapjait. Veszedelmet halmozok rájuk, nyilaim mind rájuk szórom, éhség gyötri, láz emészti őket és a keserű halál; vérengző vadakat küldök rájuk és porban csúszó mérges kígyókat. Kint a fegyver gyilkol, bent meg a rémület: mind ifjat, mind szüzet, csecsemőt s vénembert. Szétzúzom őket – gondoltam –, kitörlöm emléküket a halandók közül, de tartok az ellenség gúnyjától, mert félreértik ellenfeleik, és azt mondják: a mi hatalmas kezünk, s nem az Úr művelte ezt. Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük. Hogyan kergethet ezret egy, és hogy űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk odaadta, az Úr kiszolgáltatta őket. Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeink is megítélhetik. Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérges fürtök, a szemei keserűek. Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge. De el van ez téve nálam, lepecsételve kincstáramban. Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van vesztük napja, és siet, ami rájuk vár. Bizony, ítél az Úr népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja. Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket! Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből. Kezem az égre emelem, s mondom: Örökké élek én! Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. Nyilam vérrel részegítem, és kardom jóllakik hússal: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. Dicsérjétek, ti nemzetek, annak népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de megbocsát földjének s népének! Így ment oda Mózes, és így mondotta el ennek az éneknek minden szavát a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. Miután végig elmondta Mózes mindezeket a szavakat egész Izráel előtt, így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek benneteket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg, és teljesítsék ennek a törvénynek minden igéjét! Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek. Általa éltek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez: Menj föl ide, az Abárim-hegységbe, a Nebó hegyére, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Nézd meg Kánaán földjét, amelyet én Izráel fiainak a birtokába adok! Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór hegyén, és elődei mellé került. Mert Izráel fiai között ti is hűtlenek voltatok hozzám a Meríbat-Kádés vizénél, a Cin-pusztában, és nem tekintettetek szentnek Izráel fiai között. Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.
5 Mózes 32:2-52 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. Bizony az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. Megromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis ez a nemzedék. Ez a hála az ÚR iránt, bolond és esztelen nemzet?! Hisz atyád ő, aki megteremtett, ő alkotott és tett erőssé téged. Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják: Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai, akkor az ő népe maradt az ÚR része, Jákób lett az ő kimért öröksége. Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt. Az ÚR vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából. A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad. Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. Idegen istenekkel tették féltékennyé, utálatosságokkal bosszantották őt. Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. Kőszikláddal, aki nemzett, nem törődtél; elfeledted Istent, aki világra hozott! Látta ezt az ÚR, s haragjában megutálta fiait és lányait, és ezt mondta: Elrejtem az arcomat előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincsen hűség. Semmit érő istenekkel tettek féltékennyé, haszontalan bálványokkal bosszantottak engem. Semmit érő néppel teszem én is féltékennyé, bolond nemzettel bosszantom majd őket. Mert tűz lobban fel haragomtól, perzselve lecsap a holtak hazájáig; megemészti a földet és ami azon termett, felgyújtja a hegyek alapjait. Elhalmozom őket bajokkal, valamennyi nyilamat kilövöm reájuk, az éhségtől elgyengülnek, láz emészti őket és keserű halál; vérengző vadakat eresztek rájuk és porban csúszó mérges kígyókat. Kint fegyver gyilkol, bent meg a rémület: ifjat és szüzet, csecsemőt és vénembert egyaránt. Szétzúzom őket, gondoltam, emléküket is kitörlöm a halandók közül, de tartok az ellenség gúnyolódásától, hogy félreértik ellenfeleik, és majd azt mondják: A mi hatalmas kezünk, s nem az ÚR művelte ezt. Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! Ha bölcsek lennének, felismernék, s megértenék, mi lesz a végük. Hogyan kergethet ezret egy, és hogyan űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk kezükbe adta, az ÚR kiszolgáltatta őket. Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeiknek is el kell ismerniük. Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérgező fürtök, keserűek a szemei. Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge. De el van ez rejtve nálam, lepecsételve kincstáramban. Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van a vesztük napja, és siet már a végzetük. Bizony, igazságot szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja. Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket! Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen. Kezem az égre emelem, és megesküszöm önmagamra, az örökké élőre: ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért! Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. Miután Mózes elmondta mindezeket egész Izráel előtt, így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek titeket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét! Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet: általa élhettek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Ugyanezen a napon így beszélt Mózeshez az ÚR: Menj föl ide, az Abárím-hegységbe, a Nebó-hegyre, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak a birtokába adok! Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór-hegyen, és elődei mellé került. Mert Izráel fiaival együtt ti is hűtlenek voltatok hozzám a Kádés melletti Meríbá vizénél, a Cin-pusztában, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai között. Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.