Ezsdrás 9:9-15
Ezsdrás 9:9-15 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Mert szolgák vagyunk, de Istenünk szolgaságunkban sem hagyott el bennünket. Kiterjesztette ránk a perzsa királyok szeretetét, és megengedte, hogy feléledve fölépítsük Istenünk házát, hogy helyreállítsuk azt romjaiból, és védőfalat adott nekünk Júdában és Jeruzsálemben. És most mit mondjunk ezután, Istenünk? Hiszen elhagytuk parancsolataidat, amelyeket a te szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal. Azért ne adjátok hozzá leányaitokat az ő fiaikhoz, és az ő leányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak! Ne törődjetek békességükkel és javukkal soha, akkor megerősödtök, élhettek a föld javaival, és örökségül hagyhatjátok azt utódaitokra örökre. Mindazok után, amik utolértek bennünket gonosz tetteink és nagy bűneink miatt, te, Istenünk, bűneinkhez képest kíméletesen bántál velünk, sőt megengedted, hogy közülünk néhányan megmeneküljenek. Vajon ha újból megszegjük parancsolataidat, és összeházasodunk ezekkel az utálatos népekkel, nem semmisíthetsz-e meg bennünket haragodban, hogy közülünk senki se maradjon és meneküljön meg?! URam, Izráel Istene! Igaz vagy te, hiszen mi, akik megmenekültünk, megmaradhattunk mind a mai napig. Mi vétkesek vagyunk előtted, pedig így senki sem állhat színed elé!
Ezsdrás 9:9-15 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Mert igaz, hogy szolgák vagyunk, nem szabadok — de Istenünk mégsem felejtkezett el rólunk, még szolgaságunkban sem! Sőt, igen kegyelmes volt hozzánk, megelevenített bennünket, és jóindulatra indította irántunk Perzsia királyait, akik megengedték, hogy helyreállíthassuk romjaiból, és újjáépítsük Istenünk Templomát. Bizony, Istenünk, az Örökkévaló maga védelmezett meg bennünket Júdeában és Jeruzsálemben, mint egy erős kőfal! Istenünk, mit is mondhatnánk ezek után? Hiszen ismét eltértünk parancsolataidtól, amelyeket szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: »Azt a földet, amelyre most bementek, hogy elfoglaljátok, bemocskolták a rajta lakó népek súlyos bűnei. Bizony, megfertőzték azt a földet utálatos és gonosz tetteikkel, megtöltötték azt bűneikkel egyik végétől a másikig! Ezért, Izráel népe, ne keveredjetek össze velük! Ne adjátok leányaitokat feleségül az ő fiaiknak! Ne vegyetek feleséget fiaitoknak közülük! Ne segítsétek elő boldogulásukat, ne kössetek velük békét — azért, hogy erősek legyetek, élvezzétek a föld termését, és örökségül hagyjátok azt fiaitokra mindörökké.« Mit is mondhatunk neked, Istenünk, mindezek után, amik velünk történtek gonoszságaink és tengernyi bűnünk miatt? Pedig te, Istenünk, nem bűneink mértéke szerint, hanem sokkal kíméletesebben bántál velünk! Sőt, még maradékot is hagytál népünkből, és megengedted, hogy e maradék hazatérjen a száműzetésből. Most pedig — mindezek után — ha ismét áthágjuk parancsaidat, és összeházasodunk ezekkel az idegen népekkel, akik annyi utálatos gonoszságot követtek el, vajon nem fogsz-e haragodban eltörölni bennünket a föld színéről, hogy még írmagja sem marad népünknek?! Ó Örökkévaló, Izráel Istene, igazságos Isten! Itt állunk előtted — a maradék, amelyet magadnak megőriztél — és bűneink súlya terhel bennünket. Bizony, bűnösök vagyunk mindannyian! Egyikünk sem állhat meg előtted ártatlanul.”
Ezsdrás 9:9-15 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk, hanem hozzánk fordítá irgalmasságát Persiának királyai előtt, hogy megelevenítene bennünket, hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nékünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben. És most mit mondjunk, óh mi Istenünk, mindezek után? Azt, hogy mi mégis elhagytuk parancsolataidat, A melyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, útálatosságaik miatt, melyekkel betölték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukban; Annakokáért leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és az ő leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat, sem javokat soha, hogy megerősödjetek és éljetek e föld javaival, és örökségképen adhassátok azt fiaitoknak mindörökké. Mindazok után pedig, a mik reánk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, mi Istenünk, jobban kedveztél nékünk, sem mint bűneink miatt érdemeltünk volna, s adád nékünk e maradékot, Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez útálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni reánk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen? Oh Uram, Izráel Istene! igaz vagy te, mert meghagytál minket, maradék gyanánt, mint e mai nap bizonyítja. Ímé előtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg előtted e miatt!
Ezsdrás 9:9-15 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Mert szolgák vagyunk, de Istenünk szolgaságunkban sem hagyott el bennünket. Kiterjesztette ránk a perzsa királyok szeretetét, és megengedte, hogy feléledve fölemelhessük Istenünk házát, hogy helyreállítsuk azt romjaiból, és védőfalat adott nekünk Júdában és Jeruzsálemben. És most mit mondjunk ezután, Istenünk? Hiszen elhagytuk parancsolataidat, amelyeket szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld, az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal. Azért ne adjátok hozzá leányaitokat az ő fiaikhoz, és az ő leányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak, és ne keressétek soha békességüket, sem javukat; akkor megerősödtök, élhettek a föld javaival, és örökségül hagyhatjátok azt fiaitokra örökre. Mindazok után, amik utolértek bennünket gonosz tetteink és nagy bűneink miatt, te Istenünk, bűneinkhez képest kíméletesen bántál velünk, sőt megengedted, hogy közülünk néhányan megmeneküljenek. Vajon ha újból megszegjük parancsolataidat, és összeházasodunk ezekkel az utálatos népekkel, nem semmisíthetsz-e meg bennünket haragodban úgy, hogy még menekült se maradjon?! URam, Izráel Istene! Igaz vagy te, hiszen megmaradhattunk mint menekültek, ahogyan ma is van. Mi vétkesek vagyunk előtted, pedig így senki sem állhat színed elé!