Zsidók 3:7-19
Zsidók 3:7-19 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja: „Ma, ha meghalljátok Isten hangját, ne makacskodjatok, mint amikor Isten ellen fellázadtatok a pusztában, a próbatétel napján, ahol őseitek próbára tették türelmemet, pedig negyven éven keresztül látták tetteimet. Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam: ezek mindig rosszul gondolkoznak, és sohasem értették meg, hogy mit akarok. Haragomban megesküdtem: sohasem fognak bemenni nyugalmamba.” Vigyázzatok, testvérek! Ne legyen közöttetek senki, akinek a szíve gonoszul és hitetlenül elfordul az élő Istentől! Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg még tart a „mai nap”, hogy közületek senki se makacsolja meg magát a bűn hamissága miatt! Mert mi mindannyian részeseivé lettünk Krisztusnak, feltéve, hogy mindvégig szilárdan megtartjuk azt a bizalmat, amely kezdetben bennünk élt. Az Írás ezt mondja: „Ma, ha meghalljátok Isten hangját, ne makacskodjatok, mint amikor Isten ellen fellázadtatok!” Kik voltak azok, akik hallották Isten hangját, mégis fellázadtak ellene? Akiket Mózes kivezetett Egyiptomból! Kikre haragudott Isten negyven éven keresztül? Azokra, akik vétkeztek, és a pusztában haltak meg! Kiknek esküdött meg Isten, hogy sohasem léphetnek be a nyugalmába? Azoknak, akik fellázadtak! Látjuk tehát, hogy ezek a hitetlenségük miatt nem is mehettek be Isten nyugalmába.
Zsidók 3:7-19 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Azért amint a Szent Szellem mondja: „Ma, ha esetleg az ő szavát hallani fogjátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor, az istenkísértés napján a pusztában, ahol atyáitok próbára tettek és azzal kísértettek engem, annak ellenére, hogy negyven éven át látták tetteimet. Azért haragudtam meg arra a nemzedékre, és mondtam: Szívükben mindig tévelyegnek. Utaimat nem ismerték meg, úgyhogy aztán megesküdtem haragomban: Nem mennek be nyugalmamba.” Vigyázzatok testvéreim, hogy valamelyikőtökben valamikor rossz szív ne legyen, olyan, mely elpártol az élő Istentől. Ellenkezőleg, minden egyes napon bátorítsátok egymást, amíg csak MÁT mondanak, hogy közületek senkit meg ne keményítsen a vétek tévelyítő hatalma. Mert a Krisztus birtokostársaivá lettünk, ha a kezdetbeli állhatatosságot csakugyan végig szilárdan megtartjuk. Vajon, mikor azt mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor,” kiket ért azok alatt, akik elkeseredtek, mikor meghallották a szót? Csak nem mindazokat, akik Mózes vezetésével Egyiptomból kijöttek? (Ugyan kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek tagjai a pusztában elhullottak? Kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be az ő nyugalmába, ha nem azoknak, akik engedetlenekké lettek? Látjuk, hogy hitetlenségükért nem mehettek be.
Zsidók 3:7-19 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Annakokáéért a mint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában, A hol a ti atyáitok próbára tevéssel megkísértének engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig. Azért megharagudtam arra a nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivökben; ők pedig nem ismerték meg az én útaimat. Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba. Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által: Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor. Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, a kik kijövének Égyiptomból Mózes által? Kikre haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? avagy nem azokra-é, a kik vétkeztek, a kiknek testei elhullottak a pusztában? Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt.
Zsidók 3:7-19 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, ahol megkísértettek engem őseitek azzal, hogy próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismerte fel az én utaimat. Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk. Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? És kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.
Zsidók 3:7-19 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismeri az én utaimat. Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen. Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk. Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? És kikre haragudott Isten negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.