Jeremiás 26:1-13
Jeremiás 26:1-13 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Az Örökkévaló üzenete érkezett Jeremiáshoz, amikor Júdában Jójákim király, Jósiás fia kezdett uralkodni. Ezt mondta az Örökkévaló: „Jeremiás, menj az Örökkévaló házának udvarába, és azoknak, akik Júda összes városaiból feljönnek az Örökkévalót imádni, hirdesd ki mindazt, amit neked parancsolok! De el ne hagyj belőle semmit! Talán hallgatnak a szavamra, engedelmeskednek nekem, és megváltoztatják gonosz életmódjukat! Akkor én is megváltoztatom, amit ellenük terveztem, és mégsem büntetem meg őket gonosz tetteik miatt! Mondd nekik: Ezt üzeni az Örökkévaló: »Ha nem hallgattok a szavamra, ha nem engedelmeskedtek nekem, ha nem követitek tanításomat és törvényemet, amelyet elétek adtam, ha nem hallgattok a próféták szavára, akiket én küldtem hozzátok újra meg újra — annak ellenére, hogy sohasem fogadtátok meg a szavukat —, akkor tudjátok meg, hogy ezzel a Templommal is úgy bánok, mint azzal a szent hellyel, amely Silóban állt, és tudjátok meg, hogy ezt a várost átokká teszem a föld minden nemzete számára!«” Az Örökkévaló Templomának udvarán a papok, a próféták és az egész nép hallotta, amikor Jeremiás ezeket kihirdette. Mikor pedig befejezte, és mindent elmondott nekik, amit az Örökkévaló parancsolt, megragadták Jeremiást, és azt kiáltozták: „Emiatt meg kell halnod! Hogy merészelted azt prófétálni, hogy ez a Templom is arra a sorsra jut, mint a silói szentély, s hogy Jeruzsálem elpusztul és lakatlan lesz?!” Mind összecsődültek Jeremiás körül, a Templom udvarában. Amikor a vezetők meghallották ezeket, fölmentek a király palotájából az Örökkévaló Templomának udvarára, és leültek az Új Kapu előtt, hogy ítélkezzenek Jeremiás fölött. A papok és a próféták így vádolták Jeremiást a bíróság és az összegyűlt nép előtt: „Ez az ember méltó a halálos ítéletre, mert a városunk ellen prófétált — amint ezt magatok is hallottátok!” Ezután Jeremiás így védekezett a bírák és a nép előtt: „Tudjátok meg, hogy engem az Örökkévaló küldött, hogy prófétáljak a Templom és a város ellen — s mindaz, amit hallottatok, az Örökkévaló üzenete! Most tehát igenis jobbítsátok meg egész életmódotokat, és javítsátok meg tetteiteket! Engedelmeskedjetek Istenetek, az Örökkévaló szavának! Akkor az Örökkévaló is megváltoztatja a határozatát, amelyet kihirdetett, és nem hajtja végre büntető ítéletét rajtatok.
Jeremiás 26:1-13 Karoli Bible 1908 (HUNK)
A Jojákim uralkodásának kezdetén, a ki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, e szót szólá az Úr, mondván: Ezt mondja az Úr: Állj az Úr házának pitvarába, és mondd el Júdának minden városából azoknak, a kik imádkozni jőnek az Úr házába, mindazokat az igéket, a melyeket parancsoltam néked, hogy mondd el nékik. Egy szót se hagyj el! Hátha szót fogadnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjától, akkor megbánom a veszedelmet, a melyet nékik okozni gondoltam az ő cselekedeteik gonoszsága miatt. És mondd meg nékik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok reám, hogy az én törvényeim szerint járjatok, a melyet előtökbe adtam, Hogy hallgassatok a prófétáknak, az én szolgáimnak beszédére, a kiket én küldék hozzátok, és pedig jó reggel küldém, de nem hallgattatok rájok: Akkor e házat hasonlóvá teszem Silóhoz, e várost pedig a föld minden nemzetének átkává. Hallák pedig a papok és próféták és az egész község Jeremiást, a mint ez igéket szólá az Úr házában. És lőn, mikor elvégezé Jeremiás a beszédet, a melyet az Úr parancsolt vala mind az egész néphez szólania, megragadák őt a papok és a próféták és az egész nép, mondván: Halállal kell lakolnod! Miért prófétáltál az Úr nevében, mondván: Olyan lesz e ház, mint Siló, és e város elpusztul, lakatlanná lesz? És összegyűle az egész nép Jeremiás ellen az Úrnak házában. De meghallák ezeket a Júda fejedelmei, és felmenének a király házából az Úrnak házába, és leülének az Úr új kapujának ajtajában. És szólának a papok és a próféták a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: Halálra méltó ez az ember, mert e város ellen prófétált, a mint füleitekkel hallottátok. És szóla Jeremiás mindazoknak a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak e ház ellen és e város ellen mind e szókkal, a melyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára, és az Úr megbánja a veszedelmet, a melylyel fenyegetett titeket.
Jeremiás 26:1-13 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: Ezt mondja az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és szólj mindazokhoz, akik Júda városaiból eljönnek leborulni az Úr házába. Hirdesd nekik mindazt, amit megparancsoltam neked, egy szót se végy el belőle! Talán hallgatnak rá, és megtér mindenki a rossz útról. Akkor megbánom, hogy gaztetteik miatt veszedelmet akartam hozni rájuk. Ezt mondd nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem éltek törvényem szerint, amit elétek tártam, és nem hallgattok szolgáimnak, a prófétáknak beszédére, akiket hozzátok küldtem – méghozzá idejében küldtem, de ti nem hallgattatok rájuk –, akkor úgy bánok ezzel a házzal, mint Silóval; ezt a várost pedig gyalázni fogja a föld minden népe! A papok, a próféták és az egész nép hallották azt a beszédet, amelyet Jeremiás az Úr házában mondott. Amikor Jeremiás befejezte beszédét, amelyet az Úr parancsa szerint mondania kellett az egész népnek, megragadták a papok, a próféták és az egész nép, és ezt mondták: Meg kell halnod! Miért prófétáltad az Úr nevében, hogy úgy jár ez a templom, mint Siló, ez a város pedig rommá és lakatlanná lesz? És összesereglett az egész nép Jeremiás körül az Úr házánál. Amikor meghallották ezeket Júda vezetői, a királyi palotából az Úr házához mentek, és leültek az Úr háza új kapujának bejáratánál. A papok és a próféták ezt mondták a vezetőknek és az egész népnek: Halálra kell ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan magatok is hallottátok. Jeremiás viszont ezt mondta a vezetőknek és az egész népnek: Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, és hallgassatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára! Akkor majd megbánja az Úr, hogy veszedelemmel fenyegetett benneteket.
Jeremiás 26:1-13 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Jójákímnak, Jósiás fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz: Ezt mondja az ÚR: Állj az ÚR házának udvarába, és szólj mindazokhoz, akik Júda városaiból eljönnek, hogy az ÚR házában leboruljanak. Hirdesd nekik mindazt, amit megparancsoltam neked, egyetlen szót sem hagyhatsz el belőle! Talán hallgatnak rá, és mindenki megtér a maga gonosz útjáról; akkor én is megbánom, hogy gaztetteik miatt veszedelmet akartam zúdítani rájuk. Ezt mondd nekik: Így szól az ÚR: Ha nem hallgattok rám, és nem éltek törvényem szerint, amelyet elétek tártam, és nem hallgattok szolgáimnak, a prófétáknak beszédére, akiket hozzátok küldtem – méghozzá idejében küldtem, de ti nem hallgattatok rájuk –, akkor úgy bánok ezzel a házzal, ahogyan Sílóval; ezzel a várossal pedig átkaiban példálózik majd a föld minden népe! A papok, a próféták és az egész nép hallották, amint Jeremiás az ÚR házában elmondta ezeket az igéket. Amikor Jeremiás elmondott mindent, amit az ÚR parancsa szerint mondania kellett az egész népnek, megragadták a papok, a próféták és az egész nép, és ezt mondták: Meg kell halnod! Miért prófétáltad az ÚR nevében, hogy úgy jár ez a templom, mint Síló, ez a város pedig romhalmazzá és lakatlanná válik? És az egész nép összesereglett Jeremiás körül az ÚR házánál. Amikor meghallották ezeket Júda vezetői, felmentek a királyi palotából az ÚR házába, és leültek az ÚR háza új kapujának bejáratánál. A papok és a próféták ezt mondták a vezetőknek és az egész népnek: Halálra kell ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan magatok is hallottátok. Jeremiás viszont ezt mondta az összes vezetőnek és az egész népnek: Az ÚR küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, és hallgassatok az ÚRnak, a ti Isteneteknek szavára! Akkor majd megbánja az ÚR, hogy veszedelemmel fenyegetett titeket.