Jeremiás siralmai 3:5-66

Megosztás

Jeremiás siralmai 3:5-66 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

körülkerített és megostromolt keserűséggel és szenvedéssel, a sötétségbe helyezett, mintha már meghaltam volna. Körülkerített, hogy meg nem szökhetek, megnehezítette bilincseimet. Segítségért kiáltok az Örökkévalóhoz, de hiába: nem hallgatja meg. Utjaimat erős fallal zárta el, s nem találok kiutat. Lesben áll, mint medve, mint oroszlán a bozótban, hogy rám rohanjon. Lekergetett utamról, megszaggatott, s otthagyott sebesülten. Felvonta íját, céltáblának felállított, és nyilait rám lőtte. Belém fúródtak, bensőmbe találtak, nyílvesszői mélyen megsebeztek. Gúnyolódnak rajtam a nemzetek, csúfolnak engem napestig. Eltöltött keserűséggel az Örökkévaló, megrészegített ürömmel. Földre tepert, fogaim kavicsokkal kitörte, hamuba fektetett, porig alázott. Lelkem nem ismer békességet, elfelejtettem a jólétet. Már azt gondoltam, végem van, s nincs számomra reménység az Örökkévalónál. Uram, lásd meg szenvedésemet, hontalanságomat, keserűségemet! Amíg ezen kesergek, lelkem a földre roskad. De újra remény támad bennem, ha meggondolom: Az Örökkévaló kegyelme, hogy még élünk, mert hűséges szeretete soha nem fogy el! Sőt, megújul minden reggel! Bizony, nagy a te hűséged, Uram! Te vagy örökségem, Örökkévaló — mondja a lelkem —, ezért benned bízom, benned reménykedem! Jó az Örökkévaló azokhoz, akik benne bíznak, akik jelenlétét keresik, kívánják. Bizony, jó várni és nyugton maradni, amíg az Örökkévaló megszabadít! Jó, ha igát viselsz, és türelmet tanulsz már fiatal korodban, ha egyedül ülsz, s nem panaszkodsz, mikor az Úr igáját viseled, ha megalázod magad előtte — hiszen van még remény —, ha engeded, hogy bántalmazzanak, s eltűröd, hogy gyalázzanak. Mert az Úr nem fordul el tőlünk örökre! Megszomorít, de meg is könyörül rajtunk, mert hűséges szeretete kifogyhatatlan. Hiszen nem szíve szerint büntet meg, nem annak örül, ha megalázhat! Hogy a föld összes foglyait lába alá tiporja valaki, hogy kiforgassák jogaiból a szegényt a Magasságos Isten szeme láttára, hogy a perben igazságtalanul ítéljenek, — ezt az Úr nem nézi ölbe tett kézzel! Ki tehetne bármit, amit az Úr nem parancsolt? Vajon nem a Magasságos Isten szava szerint történik velünk jó és rossz? Miért panaszkodik hát, aki él, miért zúgolódik saját vétke büntetése miatt? Vizsgáljuk hát meg életünket, és térjünk vissza az Örökkévalóhoz! Emeljük fel kezünket és szívünket a Menny Istenéhez: „Bizony, vétkeztünk és lázadtunk ellened, Urunk, azért nem bocsátottál meg nekünk! Haragodba burkolóztál, üldöztél és kíméletlenül öldöstél minket! Sűrű felhővel vetted körül magad, könyörgésünk elől elzárkóztál. Megvetett söpredékké tettél bennünket a nemzetek között. Ellenségeink nagy hangon gyaláznak minket, rettegés fenyeget, csapdába estünk, romlás és pusztulás a részünk.” Szememből könnypatakok folynak népem romlása miatt. Éjjel-nappal sírok, könnyeim szüntelen patakzanak, amíg az Örökkévaló le nem néz a Mennyből, amíg ránk nem tekint! Fáj a lelkem, mikor látom városom lakóinak sorsát. Ellenségeim ok nélkül vadásztak rám, mint egy madárra, sziklaverembe dobtak elevenen, s köveket hajigáltak fejemre. Elborította fejemet a víz, s már azt hittem, végleg elvesztem. Téged hívtalak segítségül, a verem mélyéről, s te meghallottad segélykiáltásomat: „Örökkévaló, ne fogd be füledet sóhajtásom és kiáltásom előtt!” Közel jöttél hozzám, mikor hívtalak, szívemhez szóltál: „Ne félj!” Igen, Örökkévaló, te lettél védelmezőm, megmentetted életemet! Láttad, hogyan bántak velem ellenségeim, ítélj hát javamra! Nézd, milyen bosszúállók, hogyan forralnak gonosz terveket! Hallottad gúnyolódásukat, Örökkévaló, és aljas terveiket, hogyan rágalmaznak egész nap, s hogyan szidalmaznak folytonosan. Akár ülnek, akár állnak, mindig engem gyaláznak. Fizess meg nekik, Örökkévaló, minden gonosz tettük szerint! Sötétítsd el szívüket, átkod sújtsa, haragod üldözze őket, Örökkévaló, töröld el őket a föld színéről örökre!

Jeremiás siralmai 3:5-66 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Erősséget épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat. Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat. Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta. Ólálkodó medve ő nékem és lesben álló oroszlán. Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének fiait. Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig. Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel. És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem. És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban. Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem. Ezt veszem szívemre, azért bízom. Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát. Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát; Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt; Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el. Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr? A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó. Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért bűnhődik. Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz. Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben. Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg. Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél. Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság. Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között. Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk. Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás. Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt. Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése, Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből. Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért. Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül. Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám. Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam! Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből. Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől. Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj! Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet. Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet. Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat. Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat; Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat. Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk. Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint. Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok. Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!

Jeremiás siralmai 3:5-66 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblájául. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására. Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. Üljön hát magányosan és maradjon néma, amikor ráteszik. Hajtsa porba fejét, talán van reménysége. Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák. Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait, amikor az embert kiforgatják jogából a Felségessel szembeszállva, amikor megcsalják az embert perében, azt nem nézi el az Úr! Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az? Nem a Felséges szavától függ-e a rossz is, meg a jó is? Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett? Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg. Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket. Elzárkóztál felhőd mögé, nem jutott hozzád imádság. Megvetett söpredékké tettél bennünket a népek között. Ránk tátotta száját minden ellenségünk. Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. Könny patakzott a szememből népem összeomlása miatt. Szemem szüntelen könnyezik, megállás nélkül, míg le nem tekint, és meg nem látja a mennyekből az Úr. Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát. Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül. Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám. Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: elvesztem! Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj! Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet. Láttad, Uram, hogy megcsaltak: ítéld meg igazságomat! Láttad, milyen bosszúvágyók, mi mindent terveztek ellenem. Hallottad, Uram, hogyan gyalázkodtak, mi mindent terveztek ellenem. Támadóim szája egész nap engem rágalmaz. Lásd meg, hogy akár ülnek, akár állnak, csak engem gúnyolnak. Fizess meg nekik, Uram, azért, amit kezükkel tettek! Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk! Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az Úr ege alól!

Jeremiás siralmai 3:5-66 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Falat húzott körém, méreggel és fáradsággal kerített be engem. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kövekkel zárta el utamat, járhatatlanná tette ösvényemet. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint a rejtekhelyen lapuló oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és nyilai céltáblájává tett engem. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az ÚRban! Üröm és méreg nyomorúságomra és hontalanságomra gondolnom; mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. Jó az ÚR azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. Jó csendben várni az ÚR szabadítására. Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. Üljön hát magányosan, és maradjon néma, amikor ráteszik! Hajtsa porba fejét, talán van reménysége! Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák! Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait, amikor az embert kiforgatják jogából, a Felséges szemei előtt zajlik ez; amikor az ember nem jut a perben igazához, azt nem nézi el az Úr! Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az? Nem a Felséges szavától függ a rossz is meg a jó is? Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett? Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az ÚRhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg. Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket. Elzárkóztál felhőid mögé, nem jutott el hozzád az imádság. Megvetett söpredékké tettél bennünket a többi nép között. Föltátotta ránk a száját minden ellenségünk. Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. Könny patakzik szememből népem összeomlása miatt. Szemem szüntelen könnyezik, megállás nélkül, míg le nem tekint, és meg nem látja a mennyekből az ÚR. Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát. Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül. Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám. Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: Elvesztem! Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem mélyéről. Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj! Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet. Láttad, URam, hogy csaltak a perlőim: ítéld meg igazságomat! Láttad, milyen bosszúvágyók, mi mindent terveztek ellenem. Hallottad, URam, hogyan gyalázkodtak, mi mindent terveztek ellenem. Engem rágalmaz egész nap támadóim szája. Akár ülnek, akár állnak, nézd: rajtam gúnyolódnak! Fizess meg nekik, URam, azért, amit elkövettek! Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk! Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az ÚR ege alól!