Lukács 2:25-32
Lukács 2:25-32 Karoli Bible 1908 (HUNK)
És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda: Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.
Lukács 2:25-32 Revised Hungarian Bible (RÚF)
És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.
Lukács 2:25-32 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki kitartóan várta azt az időt, amikor Isten felkarolja Izráel népét. A Szent Szellem állandóan Simeonon nyugodott, és megmutatta neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást, akit az Örökkévaló küld. Simeont a Szent Szellem éppen akkor vezette a Templom területére, amikor Jézus szülei behozták a gyermeket, hogy megtegyék, amit a Törvény előírt. Ekkor Simeon a karjába vette a csecsemő Jézust, és így dicsérte Istent: „Itt az idő, Uram és Parancsolóm, hogy rabszolgádat békében elbocsásd, ahogy megígérted, mert ma saját szememmel láttam az Üdvösséget, akit elküldtél minden nép szeme láttára, hogy a kijelentés világossága legyen az összes nemzeteknek, és dicsősége népednek, Izráelnek!”
Lukács 2:25-32 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű ember. Ez az ember igazságos és lelkiismeretes volt, várta Izráel megbátorítását, és Szent Szellem ült rajta. Korábban kijelentést kapott a Szent Szellemtől, hogy nem lát addig halált, amíg meg nem látja az Úrnak Felkentjét. Szellem indítására ment el a szent helyre, úgyhogy amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvényes szokást megtegyék érte, ölébe vette őt, és az Istent áldva így szólt: „Most bocsátod el rabszolgádat, én Parancsolóm úgy, ahogy megígérted, békességgel, mert már meglátta szemem megmentő hatalmadat, melyet az összes nemzetek szeme elé készítettél világosságul, hogy azt nemzeteknek leleplezd, és népednek, Izráelnek dicsőséget szerezzél.”
Lukács 2:25-32 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.”