Nehémiás 2:1-16
Nehémiás 2:1-16 Karoli Bible 1908 (HUNK)
És lőn a Niszán nevű hóban, Artaxerxes királynak huszadik esztendejében, bor vala ő előtte és én fölvevém a bort, adám a királynak; azelőtt pedig nem voltam szomorú ő előtte. És monda nékem a király: Miért szomorú a te orczád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága! És felette igen megfélemlém. Akkor mondék a királynak: Örökké éljen a király! Miért nem volna szomorú az én orczám, hiszen a város, az én atyáim sírjainak helye, pusztán hever és kapui megemésztettek tűzben?! És monda nékem a király: Mi az, a mit kívánsz? És könyörgék a menny Istenéhez. És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak és ha kedves előtted a te szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt! És monda nékem a király (felesége pedig mellette ül vala): Meddig lészen utazásod és mikorra jösz vissza? És tetszék a királynak engem elbocsátani, miután én tudattam vele az időt. És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak, adasson nékem leveleket a folyóvizen túl lakó tiszttartókhoz, hogy hagyjanak engem utazni, míg Júdába érek; És adasson egy levelet Ászáfhoz, a király erdeje őréhez, hogy adjon nékem fákat gerendákul a templom várának kapuihoz, és a város kőfalához, és a házhoz, melybe költözni fogok. És megadá nékem a király, az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint. És megérkezém a folyóvizen túl való tiszttartókhoz és átadám nékik a király leveleit. Bocsátott vala pedig velem a király főembereket a seregből és lovagokat. Mikor pedig a Horonból való Szanballat és az Ammonita Tóbiás, a szolga, meghallották ezt, nagy bosszúságot okozott nékik, hogy jött valaki, a ki Izráel fiainak javokat keresi. Azután elmenék Jeruzsálembe, és ott pihenék három napig. És fölkelék éjszaka, én és velem néhány férfi, mert nem jelentém meg senkinek, hogy mire indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem, és barom sem vala velem, csak az, melyen ülök vala, És kimenék a völgynek kapuján éjjel, és pedig a sárkányok forrása felé, majd a szemét-kapuhoz, és vizsgálgatám Jeruzsálem kőfalait, melyek elrontattak vala, és kapuit, melyek tűz által megemésztetének. Azután átmenék a forrás kapujához és a király tavához, holott nem vala hely a baromnak, hogy velem átmenjen. Azért gyalog menék fel a völgyben éjjel és vizsgálgatám a kőfalat, azután megfordultam és bementem a völgy kapuján, és hazatértem. A főemberek pedig nem tudták vala, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az előljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg.
Nehémiás 2:1-16 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Artahsasztá király uralkodásának huszadik évében a Niszán hónapban történt: bor volt előttem, fölvettem a bort, és odanyújtottam a királynak. Nem szoktam szomorú lenni előtte, ezért így szólt hozzám a király: Miért szomorú az arcod? Hiszen nem vagy beteg! Nem lehet ez más, csak a szív szomorúsága! Ekkor én nagyon megijedtem, és ezt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Hogyne volna szomorú az arcom, hiszen az a város, ahol őseim sírja van, rommá lett, és kapuit tűz emésztette meg! Akkor a király ezt kérdezte tőlem: Mit kívánsz tehát? Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez, majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, és ha méltónak tartod rá szolgádat, akkor küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol őseim sírja van, hogy felépítsem azt! A király így válaszolt, miközben a királyné mellette ült: Meddig tart az utazásod, és mikor térsz vissza? Mivel a király jónak látta, hogy elbocsásson engem, közöltem vele az időpontot. Majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy engedjenek átutazni, amíg meg nem érkezem Júdába. Adasson egy levelet Ászáfhoz, a királyi erdők őréhez is, hogy adjon nekem gerendának való fát a templomnál levő erődítésnek meg a város falának a kapuihoz, és ahhoz a házhoz, ahova én megyek. A király megadta ezt nekem Istenemnek hozzám való jóakarata folytán. Amikor megérkeztem a Folyamon túli helytartókhoz, átadtam nekik a király leveleit. A király adott mellém a haderőből tiszteket és lovasokat is. Meghallotta ezt a hóróni Szanballat és Tóbijjá, az ammóni szolga, és nagyon rosszallották, hogy jött egy olyan ember, aki Izráel fiainak a javát keresi. Miután megérkeztem Jeruzsálembe, és ott voltam három napig, elindultam éjszaka néhány emberrel. De senkinek sem mondtam meg, milyen cselekedetre indítja szívemet az én Istenem Jeruzsálemért. Még állat sem volt velem azon az állaton kívül, amelyen lovagolni szoktam. Kimentem tehát éjjel a Völgy-kapun a Sárkány-forrás felé, majd a Szemét-kapuhoz, és megvizsgáltam Jeruzsálem várfalait, amelyeken rések voltak, és kapuit, amelyeket tűz emésztett meg. Azután tovább mentem a Forrás-kapuhoz meg a Király-tóhoz. De mivel nem volt elég hely arra, hogy továbbmenjen az állat, amelyen ültem, ezért még akkor éjjel gyalog mentem föl a völgyből, és megvizsgáltam a várfalakat. Azután visszatértem, bementem a Völgy-kapun, és hazatértem. Az elöljárók nem tudták, hova mentem és mit tettem. Sem a júdaiaknak, sem a papoknak, sem az előkelőknek, sem az elöljáróknak, sem a többi munkásnak nem mondtam még meg.
Nehémiás 2:1-16 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Történt pedig Artahsaszta király uralkodásának huszadik évében, Niszán hónapban, hogy — tisztségem szerint — éppen felszolgáltam a bort a királynak, amikor megszólított: „Csak nem vagy beteg? Miért ilyen szomorú az arcod? Biztosan valami nyomja a lelkedet!” Korábban még sohasem voltam szomorú a király jelenlétében, ezért nagyon megijedtem. Majd ezt feleltem: „Uram, királyom, örökké élj! Hogyne lennék szomorú, amikor a város, ahol őseim nyugszanak, romokban hever, és kapuit tűz égette meg!” „Mit kívánsz?” — kérdezte a király. Mielőtt válaszoltam volna, imádkoztam Istenhez, aki a Mennyben lakik. Majd ezt feleltem: „Ha jónak látja a király, és ha szolgáját kedveli, akkor küldjön el engem Júdea tartományába, abba a városba, ahol őseim nyugszanak, hogy újjáépítsem a várost.” A király ekkor megkérdezte (a királyné ott ült mellette): „Mennyi időre van ehhez szükséged, és mikor térsz vissza?” Akkor megmondtam, mennyi időre szeretnék szabadságot kérni — a király pedig jóindulatúan elengedett. Majd tovább kértem őt: „Ha a király jónak látja, adjon a kezembe írott rendeleteket a folyón túli tartomány helytartóinak címezve, hogy Júdeába menet szabadon átutazhassak a területükön. Egy másik hasonló ajánlólevélre is szükségem lenne, Aszáfnak, a királyi erdők gondviselőjének címezve, hogy utaljon ki elegendő gerendát az építéshez. Hiszen helyre kell állítanom a Templomot körülvevő falat, a város falait, és a kapukat — azon kívül magamnak is kell házat építenem.” A király mindezt megígérte, mert Istenem keze nyugodott rajtam. Sőt, még kíséretet is rendelt mellém: tiszteket és lovas katonákat. Amikor megérkeztem a folyón túli tartomány helytartóihoz, átadtam nekik a király leveleit. Amikor a Hórónból való Szanballat és Tóbijjá, az ammoni tisztviselő meghallotta, hogy jött valaki, aki Izráel népének segíteni akar — mindketten nagyon felháborodtak, és megharagudtak. Azután Jeruzsálembe értem, és három napra megpihentem. Éjjel felkeltem, és néhány emberem kíséretével elindultam, de senkinek sem szóltam arról, hogy mit akarok tenni Jeruzsálemért, és hogy Istenem mire indította a szívemet. Csak egy ló volt velünk: az, amelyiken lovagolni szoktam. Még sötét éjszaka volt, amikor kimentem a városból a Völgy-kapun át a Sárkány-forrás felé, azután a Szemét-kapuhoz. Gondosan megvizsgáltam, milyen állapotban van a város fala, és láttam, hogy romokban hever. Megnéztem a falon lévő kapuboltozatokat is. A fából készült kapuk hiányoztak, mert elégtek. Azután a Forrás-kaput néztem meg, és a királyi víztárolót. De itt már nem tudtam a lovammal továbbmenni, olyan szűk volt a hely. Ezért gyalog mentem föl a völgyből, hogy megvizsgáljam a falakat. Majd visszamentem, és a Völgy-kapun keresztül hazatértem. Ekkor még senki sem tudta, hogy hova mentem, és hogy mit tettem — még a vezetők sem. A júdaiak, papok, vezetők, előkelők, és a többiek közül — akik később a munkát végezték — senki sem sejtette, mire készülök, mert hallgattam róla.
Nehémiás 2:1-16 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Artahsasztá király uralkodásának huszadik évében, niszán hónapban történt: bor volt előttem, én pedig fölvettem a bort, és odanyújtottam a királynak. Nem szoktam előtte kimutatni a szomorúságomat, ezért így szólt hozzám a király: Miért szomorú az arcod? Hiszen nem vagy beteg! Nem lehet ez más, csak a szív szomorúsága! Ekkor én nagyon megijedtem, és ezt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Hogyne volna szomorú az arcom, hiszen az a város, ahol őseim sírja van, romhalmazzá vált, és kapuit tűz emésztette meg! Akkor a király ezt kérdezte tőlem: Mit kívánsz tehát? Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez, majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, és ha méltónak tartod rá a te szolgádat, akkor küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol őseim sírja van, hogy felépítsem azt! A király így válaszolt, miközben a királyné mellette ült: Meddig tart az utazásod, és mikor térsz vissza? Mivel a király jónak látta, hogy elbocsásson engem, közöltem vele az időpontot. Majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy engedjenek átutazni, amíg meg nem érkezem Júdába. Adasson egy levelet Ászáfhoz, a királyi erdők őréhez is, hogy adjon nekem gerendának való fát a templomnál levő erődítésnek meg a város falának a kapuihoz és ahhoz a házhoz, amelyikbe majd én költözöm. A király megadta ezt nekem, mert velem volt az én Istenemnek jóakarata. Amikor megérkeztem a Folyamon túli helytartókhoz, átadtam nekik a király leveleit. A király adott mellém katonatiszteket és lovasokat is. Meghallotta ezt a hóróni Szanballat és Tóbijjá, az ammóni hivatalnok, és nagyon rosszallották, hogy jött egy ember, aki Izráel fiainak a javát keresi. Miután megérkeztem Jeruzsálembe, és három napot eltöltöttem ott, elindultam éjszaka néhány emberrel. De senkinek sem árultam el, miféle tettekre indította szívemet az én Istenem Jeruzsálemért. Még állat sem volt velem azon kívül, amelyen lovagolni szoktam. Kimentem tehát éjjel a Völgy-kapun a Sárkány-forrás felé, majd a Szemét-kapuhoz, és megvizsgáltam Jeruzsálem lerombolt falait és kapuit, amelyeket tűz emésztett meg. Azután továbbmentem a Forrás-kapuhoz meg a Király-tóhoz. De mivel nem volt elég hely ahhoz, hogy továbbmenjen az állat, amelyen ültem, ezért még akkor éjjel gyalog mentem föl a völgyből, és megvizsgáltam a várfalakat. Azután visszafordultam, bementem a Völgy-kapun, és hazatértem. Az elöljárók nem tudták, hová mentem és mit csináltam. Ugyanis sem a júdaiaknak, sem a papoknak, sem az előkelőknek, sem az elöljáróknak, sem a többieknek, akiknek a munkákban majd részt kellett venniük, nem mondtam még semmit.