Filippi 4:10-13
Filippi 4:10-13 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Nagyon boldog voltam az Úrban, mert hosszú idő után ismét gondoskodtatok rólam. Tudom, hogy már korábban is gondoltatok rám, de nem volt rá lehetőségetek, hogy ezt megmutassátok. Ezt azonban nem azért mondom, mintha valamiben hiányt szenvednék. Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek. Mind szűkös, mind bőséges körülmények között tudok élni. Ismerem a jóllakást és az éhezést, a szükséget és a bőséget is. Megtanultam, hogyan nézzek szembe bármikor, bármilyen helyzettel, mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!
Filippi 4:10-13 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Igen nagy öröm fogott el az Úrban, hogy valahára újra felvirágoztatok annyira, hogy újra az én dolgaimon jártathattátok az eszeteket. Jártattátok ugyan eddig is, de hiányzott hozzá az alkalom. Nem az elszenvedett hiány miatt beszélek erről, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek azzal, amiben vagyok. Tudok alant élni, tudok bővelkedni is. Mindenbe, az élet összes formáiba be vagyok avatva, a jóllakásba és az éhezésbe, a bővelkedésbe és a nélkülözésbe. Mindenre van erőm az által, aki hatalomra segít engem.
Filippi 4:10-13 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az én felőlem való gondviseléstekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok. Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.
Filippi 4:10-13 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
Filippi 4:10-13 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.