Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet húsvétnak neveztek. A főpapok és írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg őt, mert féltek a néptől.
Bement a sátán Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és aki a tizenkettő közül való volt. Elment, és megbeszélte a főpapokkal és az elöljárókkal, hogyan adja őt kezükbe. Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő megígérte, hogy jó alkalmat keres, hogy őt kezükbe adja a nép tudta nélkül.


Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost, és ezt mondta: „Menjetek, készítsétek el nekünk a húsvéti bárányt, hogy megehessük.“
Ezt mondták neki: „Hol akarod, hogy elkészítsük?“
Ő ezt mondta nekik: „Íme, amikor bementek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy, és ezt mondjátok a ház gazdájának: Ezt üzeni a Mester: Hol van a szállás, ahol megeszem tanítványaimmal a húsvéti bárányt? És ő mutat nektek egy nagy, berendezett felsőszobát, ott készítsétek el.“
Elmentek, és úgy találták, ahogy mondta nekik, és elkészítették a húsvéti bárányt.
Amikor eljött az idő, asztalhoz ült, és vele együtt a tizenkét apostol. Ezt mondta nekik: „Vágyva vágytam, hogy megegyem a húsvéti bárányt veletek, mielőtt szenvedek. Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míg be nem teljesedik Isten országában.“
Azután vette a poharat, minekutána hálát adott, ezt mondta: „Vegyétek, és osszátok el magatok között, mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míg el nem jön Isten országa.“
És vette a kenyeret, hálát adott, megszegte, nekik adta, ezt mondván: „Ez az én testem, amely értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.“
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én véremben, amely tiérettetek kionttatik. De íme, annak a keze, aki engem elárul, az enyémmel együtt van az asztalon. És az Emberfia elmegy ugyan, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt.“ Erre kezdték kérdezni egymás között, hogy vajon ki lehet az közöttük, aki ezt meg fogja tenni.


Versengés is támadt közöttük, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak. Erre ő ezt mondta nekik: „A pogányokon uralkodnak királyaik, és akiknek hatalmuk van felettük, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint aki a legkisebb, és aki vezet, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki az asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? De én olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.
Ti vagytok azok, akik megmaradtok velem kísértéseimben, és én nektek adom az országot, amint az én Atyám nekem adta, hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és királyi széken üljetek, ítéletet tartva Izrael tizenkét törzse felett.“
Ezt mondta az Úr: „Simon! Simon! Íme, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. Ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.“
Ő pedig ezt mondta: „Uram, veled kész vagyok mind börtönbe, mind halálra menni!“
És ő ezt mondta: „Mondom neked, Péter, ma nem szólal meg addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.“
Aztán ezt mondta nekik: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-e valamiben hiányotok?“ Ők pedig ezt mondták: „Semmiben sem.“
Ezt mondta nekik: „De most, akinek erszénye van, vegye elő, hasonlóképpen a táskát, és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: »És a gonoszok közé sorolták.« Mert ami rám vonatkozik, az mind beteljesedik.“
Azok ezt mondták: „Uram, íme, van itt két kard.“ Ő pedig ezt mondta: „Elég!“


Ezután kiment, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.“ Aztán eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre esve imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mégis ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.“ Akkor egy angyal jelent meg a mennyből, és erősítette őt. Haláltusájában még buzgóbban imádkozott, és verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek, amelyek a földre hullanak.
Miután imádkozása után fölkelt, tanítványaihoz ment, akiket alva talált a szomorúságtól. Ekkor így szólt hozzájuk: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.“


Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett, amelynek élén Júdás ment, aki egy a tizenkettő közül, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus ezt mondta neki: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?“
Amikor akik körülötte voltak, látták, hogy mi következik, ezt mondták neki: „Uram, vágjunk közéjük karddal?“ És valaki közülük máris rásújtott a főpap szolgájára, és levágta annak jobb fülét.
Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: „Elég!“ És megérintve annak fülét, meggyógyította.
Jézus így szólt azokhoz, akik hozzámentek, a főpapoknak, a templom elöljáróinak és a véneknek: „Mint egy latorra, úgy jöttetek kardokkal és botokkal. Amikor mindennap veletek voltam a templomban, kezeteket nem vetettétek rám. De ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.“


Akkor elfogták őt, elvezették, és elvitték a főpap házába. Péter távolról követte. Amikor tüzet raktak az udvar közepén, és körülülték, Péter is leült velük. Meglátta őt egy szolgálólány, amint a világosságnál ült, szemügyre vette, és ezt mondta: „Ez is vele volt!“
Ő pedig letagadta, és ezt mondta: „Asszony, nem ismerem őt.“
Rövid idő múlva más valaki látta meg, és mondta: „Te is azok közül való vagy!“ Péter pedig ezt mondta: „Ember, nem vagyok!“
És úgy egy óra múlva más valaki is bizonygatta, és ezt mondta: „Bizony ez is vele volt, mert Galileából való ő is.“
Péter ezt mondta: „Ember, nem tudom, mit beszélsz!“ És azonnal, amikor még beszélt, megszólalt a kakas. Hátrafordult az Úr, és rátekintett Péterre. És Péter visszaemlékezett az Úr szavára, amit neki mondott: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor megtagadsz engem.“ Aztán kiment, és keservesen sírt.
Azok a férfiak, akik fogva tartották Jézust, csúfolták és verték, és szemét betakarva arcul csapták őt, és ezt kérdezték: „Prófétáld meg, ki az, aki megütött téged!“ És sok mással is szidalmazták őt.


Amint nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók, és gyülekezetükbe vitték őt, és ezt mondták: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.“
Ő pedig ezt mondta nekik: „Ha meg is mondanám, akkor sem hiszitek el, ha pedig én kérdezlek, nem feleltek. De mostantól fogva ott ül az Emberfia Isten hatalmának jobbja felől.“
Erre mind ezt mondták: „Te vagy tehát Isten Fia?“ Ő pedig ezt mondta: „Ti mondjátok, hogy az vagyok!“
Azok ezt mondták: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hiszen mi magunk hallottuk saját szájából!“

ฟัง Lukács 22